Miért a Hivatalos statisztika szakirányú továbbképzési szak?
Karunk a Központi Statisztikai Hivatallal kötött együttműködési megállapodás keretei között több éve sikeresen működteti a Hivatalos statisztika szakot, mely Karunk és a Hivatal oktatási és tudományos kapacitásait használja a korszerű, nemzetközileg elvárt szakmai ismeretek átadásához. A képzés speciális tárgyainak oktatását a Hivatal szakemberei végzik.
A Hivatalos statisztika szakirányú továbbképzési szak célja olyan korszerű szakmai, elméleti és gyakorlati felkészültséggel rendelkező hivatalos statisztikaszakértők képzése, akik a szakirányú továbbképzésben kapott tudásuk és képességeik birtokában ismerik a Statisztikai Hivatal, a kormányzati és önkormányzati hivatalok és intézmények rendszerét és működésének módját, az európai unió intézményrendszerét, együttműködési lehetőségeket, a speciális adatközlési szolgáltatások megszervezésének rendszereit, módszereit, az adatszolgáltatás elméleti és gyakorlati hátterét, képesek az elvárásoknak, előírásoknak megfelelő adattáblák, kiadványok és szakmai anyagok készítésére, valamint részt tudnak venni az adatfelvételhez kapcsolódó tevékenységek szervezésében és vezetésében a legfontosabb szakterületen.
A Hivatalos statisztika szak azokat várja, akik érdeklődnek:
- a Statisztikai Hivatal;
- a kormányzati és önkormányzati hivatalok és intézmények rendszere és működésének módja;
- az Európai Unió intézményrendszere, együttműködési lehetőségei;
- a speciális adatközlési szolgáltatások megszervezésének rendszere, módszere, az adatszolgáltatás elméleti és gyakorlati háttere iránt.
Mit tanulhat a Hivatalos statisztika szakirányú továbbképzési szakon?
A 2 féléves képzés során a hallgatók ismereteket szereznek a kutatásmódszertan, kérdőíves felmérések megtervezése, kérdőív összeállítása, mintavételi módok, súlyozás, az adatgyűjtési technikák és az adatfeldolgozás, statisztikai adatelemzés, adatok megjelenítése, táblázatszerkesztés és ábrakészítés, térképi megjelenítés témakörökben, valamint az EU és a magyar statisztika igazgatásrendszer, statisztikai nomenklaturák és klasszifikációk, a minőségbiztosítás és adatvédelem területén.
Továbbtanulás és karrier lehetőségek
A Hivatalos statisztika szakirányú továbbképzési szakon végzettek továbbtanulhatnak a Széchenyi István Doktori Iskola programjain. A Doktori Iskola olyan képzést kíván megvalósítani, amely egy speciális területen teszi lehetővé, hogy a hallgatók piacképes ismereteket szerezhessenek. A doktori fokozat megszerzése nappali vagy esti tagozat, illetve egyéni képzés keretében történhet.
A képzés elvégzése után hallgatóink alkalmassá válnak statisztikai hivatalokban, az önkormányzatoknál, kormányzati hivatalokban és intézményekben, valamint EU adatszolgáltató intézményekben folyó munkavégzésre; az EU hivatalos statisztikai szolgáltatás folyamataiban való részvételre és együttműködésre; adatfelvételek megtervezésére, lebonyolítására, az adatok szakszerű elemzésére, az elvárásoknak, előírásoknak megfelelő adattáblák, kiadványok és szakmai anyagok készítésére.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Üzleti tanácsadó szakirányú továbbképzési szak
- Orvos-közgazdász szakirányú továbbképzési szak
- Mérnök-közgazdász szakirányú továbbképzési szak
- Jogász-közgazdász szakirányú továbbképzési szak
- Humánmenedzsment szakirányú továbbképzési szak
- Gyógyszerész-közgazdász szakirányú továbbképzési szak
- Gazdasági szakokleveles ápoló szakirányú továbbképzési szak
- Gazdasági logisztikus szakirányú továbbképzési szak
- Executive MBA szakirányú továbbképzési szak
- Egészségügyi szóvivő és kommunikáció szakirányú továbbképzési szak