Január 17-én 11. alkalommal rendezi meg a Lámfalussy Kar az „Egyetemfoglaló” elnevezésű, játékos, közgazdasági vetélkedőjét középiskolások részére, szórakoztató formában mutatva be az üzleti élet világát.
Az idei vetélkedő a körforgásos gazdasághoz, a lakossági fa- és bútoripari hulladékmegelőzési és újrahasznosítási lehetőségekhez kapcsolódik majd, mely során a diákoktól kreatív, saját korcsoportjukhoz igazodó megoldásokat várunk.
6 városból összesen 21 csapat vág neki a játékos megmérettetésnek a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának campusán, a soproni Pénzügyi Palota épületében.
Az Egyetemfoglalón vidám hangulat mellett szeretnénk betekintést nyújtani a régió középiskolásainak a közgazdász szakma rejtelmeibe, illetve rávilágítani fontos gazdasági, környezeti és társadalmi problémákra. A vetélkedő kiváló lehetőséget biztosít a diákok számára, hogy más középiskolák diákjaival játékos, szórakoztató módon összemérjék tudásukat, mely során sokkal inkább a kreativitás és a kommunikációs készségek kapnak főszerepet, mint a lexikális tudás. Ezáltal is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a diákok felkészültebbek legyenek a továbbtanulás nyújtotta kihívásokkal szemben.
A verseny két fordulóból áll. Az első fordulóban a résztvevőknek egy kreatív, saját elképzeléseiken alapuló videófilmet kell készíteniük, többek között arról, hogy a településük lakói (fiatalok, középgeneráció és idősek) számára mit jelent a szelektív hulladékgyűjtés, az újrahasznosítás, mit tudnak a fa- és bútoripari hulladékok szelektív gyűjtéséről, hogyan gyűjtik ezeket.
A második fordulóban, a vetélkedő napján a lakossági fa- és bútoripari hulladékok szelektív hulladékgyűjtéséhez, újrahasznosításához kapcsolódóan kapnak információkat a versenyzők, melyek figyelembevételével kell a feltett kérdéseket megválaszolniuk, illetve a kiadott feladatokat megoldani.
A versenyen való részvétellel a diákok – tárgynyereményeink mellett – a 2024-es felvételi eljárásra +35 intézményi többlet pontra lesznek jogosultak, amennyiben Karunk valamely képzésére jelentkeznek.
A vetélkedő vállalati, szakmai partnere, a FALCO Zrt. hosszú ideje igyekszik meghonosítani a köztudatban, hogy a fa az egyik legsokoldalúbb, anyagában folyamatosan újrahasznosítható termék, ezért a körforgásos gazdaság faipari úttörőjeként örömmel mondott igent Karunk támogatói felkérésére.
Kapcsolódó tartalmak
- Győzött az oktatói pincepörkölt – II. Konyhafőnök LKK a Soproni Közgázon
- Bormarketing előadás a magyar borágazat helyzetéről a soproni Közgazdász Klubban
- Látogatómonitoring és attitűdvizsgálat – együttműködés a Soproni Egyetem és a TAEG Zrt. között
- A Lámfalussy Kar hallgatói idén is „Cápák között” hangulatban
- Megjelentek a 2023/2024. tanévi Új Nemzeti Kiválóság Program pályázatai
- A Muck Turistaház adott otthon a Soproni Közgáz Turizmus Klubjának
- Marketing Professzorok (Kft.) a Soproni Közgázon
- Az oszkói pincesoron jártak tanulmányúton a Soproni Közgáz hallgatói
- Nemzeti felsőoktatási ösztöndíjpályázat, 2023/2024
- Szakmai vitaversenyt tartottak a soproni közgazdászhallgatók