Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat

Az oszkói pincesoron jártak tanulmányúton a Soproni Közgáz hallgatói

A Soproni Közgáz másodéves és harmadéves hallgatói a Helyi gazdaságfejlesztés és a Turisztikai desztinációk fejlesztése tantárgyak keretében Vasvárra és Oszkóra látogattak 2023. május 4-én. A hallgatók a tanultak gyakorlati megvalósítási lehetőségeire láthattak sikeres vidékfejlesztési projekteket.

20230504_Oszkoi_tanulmanyut_01.jpg

Kovács István, a Pannon Helyi Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője, a térség elkötelezett szakembere az elmúlt 20 év kisléptékű projektjeinek eredményeit, a megvalósítás folyamatait és a különböző projektek egymásra épülését mutatta be egy nyitó előadásban majd néhány konkrét fejlesztést a helyszínen bejárva. Ezek során a személyes tapasztalatait is megosztotta a hálózatépítés fontosságáról, egy-egy folyamat időbeli igényéről, a tervezés fontosságáról.

20230504_Oszkoi_tanulmanyut_02.jpg

A kirándulás a Vasvári Békeházban indult, ahol egy átfogó előadásban megismerhettük a térség gazdasági és turisztikai adottságait. A turizmus a helyi gazdaságfejlesztés egyik kiemelt területe, amelyet a fenntartható, és nem a tömegeket vonzó fejlesztések rendszerében kezdték el építeni az elmúlt évtizedekben.

20230504_Oszkoi_tanulmanyut_03.jpg

A következő állomás Oszkó volt, ahol több kisebb projekt is megvalósult, növelve ezzel a faluban a foglalkoztatást, a helyi jövedelemteremtő képességet. Megismertük az Édes Vidék Cukrászműhelyt, a nemrég megnyitott Gasztroműhelyt, a közösségi gyümölcsfeldolgozót, és a faluban kialakított közösségi szálláshelyet. A cukrászműhely finomságai a szombathelyi Kilences Kávézó és gasztro bisztró mellett több vasi városban is megtalálhatók. A Gasztroműhely különböző workshopoknak és tanfolyamoknak ad otthont, együttműködve a Vasi Népfőiskolával, így nem csak a helyi, hanem szélesebb közönség is bekapcsolódhat a workshopokba, ahol a népi ételkészítés mellett a speciális és a reformkonyha is terítékre kerül. A fejlesztések révén a régi iskola és a művelődési ház újabb funkciókkal bővült, ahol a legfontosabb célok egyike a helyi közösség számára megfelelő programlehetőségek és szolgáltatások biztosítása.

20230504_Oszkoi_tanulmanyut_04.jpg

Ebédünket a tavaszi napsütésben az igazán kellemes oszkói pincesoron fogyasztottuk el, ahol megismerkedtünk a pincesor megmentésének történetével, a zsuppkészítés folyamatával, a helyi erőforrásokra támaszkodó turisztikai fejlesztések lehetséges megvalósításával. A legfontosabb tanulság talán az volt, hogy hosszú évek kitartó munkája, elkötelezett helyi szakemberek és az összefogás, valamint a hálózatos együttműködésben rejlő erő kulcsfontosságú az endogén erőforrásokra építő vidékfejlesztésben.

20230504_Oszkoi_tanulmanyut_05.jpg

Ezúton is köszönjük a szeretetteljes fogadtatást!

Bazsóné dr. Bertalan Laura
adjunktus

Galéria >>>

Cikk nyomtatása E-mail