Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat

A Soproni Közgáz első nappali tagozatos évfolyamának 20+1 éves találkozója

Szeptember 17-én, közel 70 fő részvételével tartotta meg évfolyamtalálkozóját Sopronban az 1996-ban kezdett évfolyam.

2022.09.17. Évfolyamtalálkozó

A Közgazdaságtudományi Kar első nappali tagozatos évfolyama 1996 szeptemberében kezdte meg tanulmányait. A diplomázás 20 éves évfordulójára a pandémia okozta bizonytalanság miatt nem tudtunk találkozót szervezni, a 20+1. évben azonban újra összejöhettünk, egykori évfolyamtársak, majd’ 70 fő vett rész a 2022. szeptember 17-én zajló programokon.

A délután első felében csatlakozott hozzánk dr. Wilfing János korábbi dékáni hivatalvezető úr, körbejártunk az egyetemen, megnéztük a Régi Kollégiumot, valamint a híres F14-es és a B8-as tantermeket is, ahol bizony nagyon sok órát és vizsgát éltünk – ültünk – át együtt. Szinte mindenkinek volt története az épülethez, termekhez, tantárgyakhoz kapcsolódóan, melyeket ma már jótékony homály fed, talán igaz sem volt. Ebben Zsidákovits Norbert osztályvezető úr volt segítségünkre, aki végig kalauzolt minket, kis túránk végén a Ligneum Látogatóközpontot tekintettük meg.

 

A délután másik fele is anekdotázással telt, de már a Lámfalussy Kar épületében az Erzsébet utcában. Az egykori évfolyamból többen az oktatói/kutatói pályát választottuk hivatásul, így pontos képet tudtunk adni az elmúlt évek átalakításairól. Koloszár Lászlóval együtt meséltük el a felsőoktatás mai helyzetét, hogy mennyi minden változott 2001-es diplomázásunk óta. Megnéztük és kielemeztük tablónkat, majd megkoszorúztuk az évfolyam által jól ismert és szeretett, karalapító prof. dr. Gidai Erzsébet dékán asszonyunk szobrát az aulában.

Ezek után kis séta keretében körül néztünk a Karon, beültünk a Béres Előadóba, majd átsétáltunk a közeli Deák Étterembe, ahol az este egy vacsorával kezdődött, majd a csapat át- és átrendeződve beszélgetett az egykori ismerősökkel, barátokkal. Mesélt mindenki a mai életéről, előkerültek a fotók a családról, a gyerkőcökről. Nagy örömünkre korábbi tanárunk, prof. dr. Balázs Judit professzor asszony is csatlakozott hozzánk, a vacsorán is velünk tartott és mesélt izgalmas életéről, sőt 12 szerencsés még Professzor Asszony egyik könyvét is hazavihette.

Hosszúra nyúlt az este, hiszen ismét sok volt a mesélni való, és még egy kis bulizásra is maradt energia, felidézve a korábbi soproni partykat. Az egész találkozó nagyon jó hangulatban telt, tartalmas és vidám beszélgetések sora kísérte a programokat, újra eszünkbe jutott, hogy milyen jó kis csapat voltunk és persze maradunk!

Köszönöm Koloszár László, Orbán Zoltán, Rigler Zsolt és Zsidákovits Norbert szervezésben nyújtott segítségét!

Az első nappali tagozatos évfolyam nevében:
Dr. Szóka Károly

További fotók a @sopronikozgaz Instagram oldalon

Cikk nyomtatása E-mail