Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat

A Lámfalussy Kar hallgatói idén is „Cápák között” hangulatban

Az előző évek szokása szerint idén is szakértői bizottság előtt mutathatták be féléves munkájukat a Stratégiai tervezés tantárgy hallgatói.

20230517_Capak_kozt.jpg

A tantárgy keretében meghatározott féléves feladat egy komplex vállalati stratégiai terv megalkotása és prezentálása volt a stratégiai menedzsment három fő kérdésére keresve a választ: Honnan? Hova? Hogyan? Az alapképzésben (BSc) tanuló harmadéves gazdálkodási és menedzsment, pénzügy és számvitel, kereskedelem és marketing és turizmus–vendéglátás szakos hallgatóknak vegyes csapatokban kellett elkészíteniük és bemutatniuk munkájukat május 17-én az üzleti és az akadémiai szférából meghívott vegyes „zsűri” előtt:

  • Pappné dr. Vancsó Judit egyetemi docens, intézetigazgató – Ökológiai Gazdaságtan Intézet (Soproni Egyetem),
  • Dr. Szóka Károly egyetemi docens – Közgazdasági és Nemzetközi Kapcsolatok Intézet (Soproni Egyetem),
  • Dr. Pirger Tamás adjunktus – Üzleti Tanulmányok Intézet (Soproni Egyetem),
  • Pethő Bálint szállodaigazgató – Hotel Palatinus és Hotel Civitas,
  • Kulbert Gábor tulajdonos, ügyvezető / gazdasági vezető – Koffer Bor&Bár / Sopron Basket,
  • Dr. Keresztes Gábor egyetemi docens (a tantárgy oktatója) – Üzleti Tanulmányok Intézet (Soproni Egyetem)

Idén kilenc csapat mutatta be fiktív tervét a startup- és tehetségmenedzsmenttől kezdve az applikációk világán át egészen a tematikus virágkötészetig. A zsűri értékelése alapján az első három helyezett csapat tárgynyereményben is részesült az aulában megtartott eredményhirdetésen a Jégverem Fogadó, a Koffer Bor&Bár és a Stubenvoll Pincészet felajánlásából.

I. helyezett: „ZsebKert Kft.” – kertészeti applikáció (Kiss Tamara Borbála, Sághy Viktória, Ugron Anna Mária, Szalai Fanni);

II. helyezett: „Future Concept Kft.” – tehetségmenedzsment (Dús Pongrác, Engelmayer Viktória, Kremzer Odett, Nagy Ádám, Nagy Dzsenifer);

III. helyezett: „SocialBoost Kft.” – startupmenedzsment (Bándoli Bianka, Heiszenberger Norbert, Horváth Kata, Tenki Péter).

A tantárgy célja, hogy fejlessze az olyan kompetenciákat, mint a stratégiai látásmód, a komplex gondolkodás, a helyzetelemzés és probléma-azonosítás. A terv elkészítése során pénzügyi és menedzsment (elemzési) módszerek alkalmazása után kellett jövőképet és üzleti stratégiát alkotnia a hallgatóknak. A tantárgy oktatója, dr. Keresztes Gábor egyetemi docens, dékánhelyettes által választott, illetve kialakított vizsgaforma, a szakértői zsűri előtti prezentáció – melyet több hallgató is a Cápák között című TV műsorhoz hasonlított már a korábbiakban – is ezen célokat szolgálta.

A zsűri értékelése szerint a tantárgy számonkérésének keretén belül az utóbbi évek egyik legszínvonalasabb versenye bontakozott ki, a dolgozatok és a prezentációk alapos, felkészült munkát takarnak. A hallgatók bizonyították rátermettségüket, stratégiai gondolkodásukat.

Gratulálunk minden résztvevőnek!

Cikk nyomtatása E-mail