Hírek

Az oszkói pincesoron jártak tanulmányúton a Soproni Közgáz hallgatói
A Soproni Közgáz másodéves és harmadéves hallgatói a Helyi gazdaságfejlesztés és a Turisztikai desztinációk fejlesztése tantárgyak keretében Vasvárra és Oszkóra látogattak 2023. május 4-én. A hallgatók a tanultak gyakorlati megvalósítási lehetőségeire láthattak sikeres vidékfejlesztési projekteket.

Szakmai vitaversenyt tartottak a soproni közgazdászhallgatók
Május 2-án a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának aulájában rendezték meg a II. Lámfalussy Vitapódiumot az Oxford típusú vita szabályai szerint.
A fotón balról jobbra a pro és a contra oldal tagjai: Szász Zsombor, Horváth Kata, Lakatos Panna, Németh Sára, dr. Pirger Tamás, Varga Zsanett, Lukács Kata, Tenki Péter, Varga Richárd

Szakmai együttműködés a Process Solution Kft. és a Lámfalussy Kar között
Automatizáció a könyvelésben – naprakész tudást kapnak a pénzügyes hallgatók.

Két első és két második helyezéssel és három különdíjjal zárta a 36. OTDK-t a Soproni Közgáz
2023-ban két szekcióból is az első hellyel tértek haza az Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról (OTDK) a Lámfalussy Kar hallgatói.

Volt, jelen, jövő – Fesztiválok és rendezvények hatása a város turizmusára és gazdaságára
A Soproni Egyetem Turizmus Klubja április 19-én tartotta legutóbbi rendezvényét, újra a Lenck-villában. Ez alkalommal arról beszélgettünk, hogy miért fontos az emberek és a város életében a fesztivál, hogyan alakult ki ez a turisztikai termék, és milyen főbb gazdasági és turisztikai hatásai jelentkeznek a világ számos fesztiválvárosában? Kiemelten beszélgettünk arról is, hogy milyen VOLT, és milyen lesz ezentúl a soproni fesztiválélet?

Szakmai együttműködés a soproni Fáy Technikum és a Lámfalussy Kar között
A két intézmény oktatói közösen képzik az okleveles technikusokat a jövőben. Az együttműködés a továbbtanulást is segíti majd.

Első lett a Soproni Egyetem hallgatója a 36. OTDK Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójában
Az 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Testnevelés- és Sporttudományi Szekcióját idén Pécsett rendezték meg április 13. és 15. között.

Diplomaátadó ünnepség a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karán
Február 10-én rendezték meg a Soproni Egyetemen a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar diplomaosztó nyilvános kari tanácsülését, a 2022/2023-as tanév első diplomaátadóját a soproni Pénzügyi palota aulájában.

Doktoravatás a Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolában
Február 10-én rendezték meg a Soproni Egyetemen a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar diplomaosztó nyilvános kari tanácsülését, a 2022/2023-as tanév első diplomaátadóját a soproni Pénzügyi palota aulájában.

Egyetemfoglaló vetélkedő a körforgásos bútorhasználat jegyében a Soproni Közgázon
2023. január 17-én a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kara 11. alkalommal rendezte meg Egyetemfoglaló vetélkedőjét középiskolás diákok részére.

Sikeres TDK pályázatzárás a Soproni Közgázon
A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kara a 2021/22-es tanévben támogatást nyert a Nemzeti Tehetség Program pályázati felhívása keretében „Tudományos Diákköri Kiválósági Klub – a TDK tevékenység fejlesztése – a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karán” című, NTP-HHTDK-21-0031 kódszámú pályázatával. A pályázatnak köszönhetően a TDK megszervezésén túl a hallgatók részt vehettek egy felkészítő kurzuson, valamint szakmai TDK napon és workshopokon is.

Adventi adomány a Soproni Egyetem hallgatóitól a Soproni Gyermekosztálynak
A Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi, valamint a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar hallgatói Projektmenedzsment tantárgy keretében szervezték meg a jótékonysági akciót.