Akik követik a Soproni Egyetem TikTok csatornáját, többször is találkozhattak már a Lámfalussy Kar docense, Dr. Koloszár László „főszereplésével” készült tartalmakkal. A Tanár úr videói rendkívül népszerűek, az 1 milliós nézettség is látóhatáron belül van már. A felkapott videókról és a közösségi médiához való viszonyáról kérdeztük a Soproni Közgáz oktatóját, a Soproni Egyetem Digitális Oktatásmódszertani Munkacsoportjának vezetőjét.
Dr. Koloszár László egyetemi docens – a már megszokott módon a kamera előtt
Hogy kezdődött a szerepléssorozat az egyetemi TikTok csatornán? Mik voltak az első élmények és benyomások?
Mindenkinek azt mesélem, hogy egy többkörös kiválasztási sorozat keretében értem a csúcsra. De valójában egy doktori védés és egy oklevélátadó között összefutottam az egyetemi közösségi média kommunikáció felelősével, Dr. Pirger Tamással a Közgazdaságtudományi Kar folyosóján, mint utólag kiderült, egy alkotói folyamat kritikus pillanatában. Kis idő múlva csörgött a telefonom, hogy a karon vagyok-e még, mert én vagyok öltönyben és pont egy ilyen szereplő kellene a tervezett videóba. Már a garázsból futottam vissza. Bár ebből az összecsapottság érzése szűrődhet ki, valójában azt mutatja, hogy ha a TikTok-on szeretnénk márkát építeni, akkor nagyon fontos a jó ütemezés is. Ami ma trend, másnap már nem feltétlenül éri el ugyanazt a hatást. Illetve kiválóan mutatja Pirger Tamás ösztönös zsenijét, nagyszerű megérzését is ez a kiváló választás. ☺️
Mi volt a legmeglepőbb vagy legviccesebb pillanat a videók elkészítése során?
Olyan családban nőttem fel, ahol ki nem hagyták volna, ha egy kis mókára nyílott lehetőség. Ez velem is így van, így az egész felvételt élveztem. De a színészet egyébként nehéz mesterség. Volt olyan videó, ahol úgy éreztem, hogy a különböző érzelmi állapotokat pont annyira tudom átadni az arcommal, mint Steven Seagal. Szerencsére profi a csapat, az egyetem kommunikációs munkatársa, TikTok oldalunk „háziasszonya”, Horváth Kata kiválóan válogatta össze a legjobb felvételeket.
Mit szólt a Tanár úr környezete a kreatív médiaszerepléshez?
Hiába soktízezer lájk, összesen egy barátom írt rám Messengeren. Írtam is neki, hogy lehet a rajongói klubom elnöke, de egyelőre nincsenek benne tagok. És a harmadik videónál már édesanyám volt az első kommentelő, pedig csak egy perce volt ezt elérni. A viccet félretéve, a legtöbben csak annyit mondtak, mikor megláttak, hogy „Szia bátyus, helyzet?”
Van kedvenc videója? Mármint természetesen olyan, amiben a Tanár úr szerepel!
Mindegyikben megtisztelő volt szerepelni, nagyon élveztem. E kérdésre a „Szia bátyus, helyzet?” és az ennek felfutására reagáló videót is kiemelném, de a most megjelent videók is zseniálisak.
Miért az a kedvenc?
A „Szia bátyus, helyzet?” videónál csak napokkal később esett le, hogy egy rajzfilmdal a felvezetés, amit nagyon sokat néztem a kislányommal, de németül és ott máshogy ejtették Yakari nevét. Elsőre nem volt meg ez a trend, aztán persze a TikTok utána egy hétig is hozta a különböző felvételeket. Szerintem nagyon kreatív volt Tamásék trendre rímelő ötlete, jó, hogy visszajöttem a garázsból. A „Szia bátyus, helyzet?” jópofa szleng, a kollégákkal is jót szórakoztunk vele a videót követő időszakban. Az erre rímelő videó pedig a rajongótáborom elnökének kommentjére született, bár ezt csak a forgatáskor tudtam meg. Kata nagyon jó ütemű vágást és effekteket rakott a videóra, nagyon tetszett, illetve tetszik még most is. A friss videók pedig jól mutatják, milyen jó arcok vannak itt az egyetemen, akár dolgozók, akár hallgatók, egy kis közös vidámság mindig jöhet.
Néhány pillanat a Tanár úr legnépszerűbb videóiból
Közel egymilliós nézettségnél járnak azok a videók, melyekben a Tanár úr szerepel. A sikerek folyományaként tervez esetleg saját TikTok csatornát indítani? Van esetleg olyan videós tartalom, amit szeretne még megvalósítani?
Követem a közösségi média világát, próbálok a naprakészség közelében lenni. Jó példákat lehet behozni több tantárgyhoz is. Viszont ritkán érzem úgy, hogy valamit mindenképpen közzé kell tennem, ami azzal is jár/járna, hogy mikor igen, akkor a portál algoritmusa nem díjazza eléggé a ritkán posztolók hosszan kiérlelt, alaposan megrágott, ezért valószínűleg igen értékes gondolatait és csak kevés embernek jeleníti meg. Azt hiszem a techcégek jelenleg nem állnak még rám készen. ☺️ Követem a trendeket, de tudom magamról, hogy én még az a generáció vagyok, aki alapvetően máshonnan nézi a világot, más forrásokat tart hitelesnek.
A Digitális Oktatásmódszertani Munkacsoport vezetőjeként mi a véleménye a közösségi médiáról és a TikTokról? Illetve mit tanácsolna a hallgatóknak, vagy akár az oktató kollégáknak a social media jelenléttel, tartalomkészítéssel és fogyasztással kapcsolatban?
Alapvetően minden eszköz hozzáadhat valamit az életünkhöz, ami számít, az az, hogy hogyan használjuk. Hozzám nagyon közel áll a modern technológia és alapvetően úgysem lehet semmit visszazárni a palackba, folyamatosan tanulni kell és kiaknázni az előnyöket. A tartalomkészítési tudás akár szakma, akár üzlet is lehet. Amire figyelni kell szerintem, az az egyensúly. Ha ez megvan, akkor nem kerülünk buborékba az egyoldalú tájékoztatástól, nem esünk ki a való életből a túlzott közösségi média fogyasztástól. Megfelelő arányok kellenek, mint a táplálkozásban. És aminek az értéke szerintem most fel fog futni, az a kritikai gondolkodás. Az MI megjelenésével elkezdődött a könnyen megszerezhető válaszok kora. De a jó kérdés feltételéhez és a kapott válasz értékeléséhez elengedhetetlen a sokrétű tájékozódás, a kritikai gondolkodás képessége. És mivel ez nem az energiaminimum útja, kevesek fogják választani, ezért ez igen értékes kompetencia lesz.
Visszakanyarodva az eredeti témához: Köszönöm a lehetőséget és reménykedem, hogy kapok még felkérést SOEwood sztárcsinálóitól, nagyon vigyázok az öltönyömre is.☺️A TikTokon számos értékes tartalom van, csak tudni kell megtalálni az egyensúlyt és ezeket.
Köszönjük a Tanár úr válaszait, izgatottan várjuk az új videókat, és sok tízezer új like-ot kívánunk!
Kövessétek Ti is a Soproni Egyetem TikTok csatornáját (@soproniegyetem), hogy ne maradjatok le a Tanár úr legújabb videóiról (sem)!