A Lámfalussy Kar Hallgatói Önkormányzata és a Burs Egylet szeptember 30-án tartotta a hagyományos tanár-diák főzőversenyt.

A megmérettetés - melyen két hallgatói és egy oktatói csapat mérte össze főzőtudományát - idén az RK-ÚK kollégiumok melletti Dühöngő pályán kapott helyet. A jó hangulatú rendezvényen a szervezőkből és Prof. Dr. Széles Zsuzsanna dékán asszonyból álló zsűri napnyugtára az aktív hallgatók és az öregdiákok alkotta csapat által készített pincepörköltet értékelte győztesnek, ugyanakkor széles körben váltott ki elismeréseket a másik hallgatói csapat által készített babgulyás és az oktatók által főzött bolognai is!
Folytatás jövőre, a IV. Soproni Közgáz Tanár-Diák Főzőversenyen!
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Béres Kiválósági Ösztöndíj (2025-2026. I.) – felhívás
- Nyílt Nap a Soproni Közgázon
- A Magyar Tudományos Akadémia kitüntetését vehette át a Lámfalussy Kar oktatója, Dr. Koloszár László
- „LKK én így szeretlek” - Jubileumi vetélkedő és évzáró esemény a Soproni Közgázon
- Helyi és multinacionális vállalatoknak készítettek TikTok-videókat a Soproni Egyetem hallgatói
- An international event organized by Soproni Közgáz
- A Soproni Közgáz harmadéves hallgatói a Soproni Sörgyárban jártak
- Kari Tudományos Diákköri Konferencia a Soproni Közgázon – 2025
- Logisztikai folyamatok testközelben – Soproni közgazdász hallgatók a Roto Elzett Kft.-nél
- Carbon Class Workshop a Soproni Közgázon