A Soproni Egyetem és a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége új szintre emeli a tudomány és a gazdaság közötti együttműködést egy stratégiai partnerség keretében. Az együttműködés célja, hogy elősegítse az innováció gyakorlati alkalmazását, erősítse a nyugat-magyarországi régió gazdasági versenyképességét, és hidat képezzen a tudományos eredmények és a vállalkozások között.
A közös munka egyik kulcsszereplője a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kara, amely aktívan részt vesz a szakmai együttműködés kialakításában és gondozásában. A Karral már egy élő együttműködés zajlik, hiszen a GTTSZ szakmai partnerként csatlakozott a legutóbbi Pénzügyi Napokhoz.
A megállapodást ünnepélyes keretek között írták alá, ahol a Soproni Egyetem részéről Prof. dr. Fábián Attila rektor, míg a GTTSZ képviseletében dr. habil. Horváth Bianka elnök látta el kézjegyével a dokumentumot. Az eseményen jelen volt a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar dékánasszonya, Prof. dr. Széles Zsuzsanna és dr. Fekete Attila a GTTSZ elnökhelyettese is.
Az együttműködés révén a felek közösen dolgoznak azon, hogy a gazdaság és a tudomány egymást erősítve hozzájáruljon a régió fejlődéséhez, új lehetőségeket teremtve a hallgatók, kutatók és vállalkozások számára egyaránt.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- A Soproni Közgáz hallgatói idén is „Cápák között” mutatták be a terveiket
- 20 éves a Közgazdász Klub a Soproni Egyetemen
- Lehetőségek és kihívások a munkaerőpiacon a munkáltatók szemével
- Vajon kreatív-e a Mesterséges Intelligencia? Erről is szó volt a Közgazdász Klub előadásán
- Első és harmadik hellyel, valamint két különdíjjal zárták a 37. OTDK-t a Lámfalussy Kar hallgatói
- Soproni Közgázos hallgatók a Magyar Pénzmúzeumban
- Érvek és cáfolatok - szakmai vitaversenyt tartottak a Soproni Közgázon
- Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program
- A finanszírozás emissziója és a bankrendszer dekarbonizációja került napirendre a Lámfalussy Karon
- A Lámfalussy Kar vendége volt Rovena Vangjel albán professzor