A szorgalmi időszak utolsó három gyakorlati órájára három soproni vállalkozó is meghívást kapott a Soproni Egyetem II. éves, kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatóihoz (nappali tagozat), Online szolgáltatások óra keretében.
A hallgatóknak 4-5 fős csapatokban, alkalmanként három órája volt kitalálni és elkészíteni azt a TikTok videót, mellyel véleményük szerint a leghatékonyabban lehetne megismertetni és értékesíteni a vállalkozó által (meglepetésszerűen) hozott terméket, így tehát figyelembe véve többek között az adott brand, a termék, a célcsoport, illetve természetesen a TikTok és felhasználóinak sajátosságait.
Schöll Gábor, a Schöll Ékszer tulajdonosa és ügyvezetője, a regionálisan is mérvadó jelentőséggel bíró családi vállalkozásuk által kitalált „fogtündér érmét”, Orosz Csaba, a nagy múltú Stubenvoll Pince tulajdonosa a pincészet fehérborát, Rigler Zsolt, a Penso Kft. tulajdonosa és ügyvezetője pedig az általuk franchise partnerként forgalmazott Dorko termékek közül egy vásárlói igények szerinti nyomattal készíthető hátizsákot hozott.
Külön büszkeség számunkra, hogy Zsolt és Csaba is a Soproni Egyetem öregdiákja!
A videókat értékelő zsűriben az adott órára érkező vállalkozó mellett Horváth Kata, a Soproni Egyetem Közgazdaságtudományi Karának PR munkatársa és közösségi média szakértője, és tárgy oktatójaként Dr. Pirger Tamás, a Közgazdaságtudományi Kar adjunktusa kapott helyett.
Gratulálunk a hallgatóknak a gyakorlati feladat színvonalas teljesítéséhez, vendégeinknek pedig ezúton is köszönjük, hogy elfogadták a meghívásunkat!
Első alkalommal volt ez a feladat a félévközi jegy kialakításának alapja, de a visszajelzések alapján nem utoljára!
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Kari Tudományos Diákköri Konferencia a Soproni Közgázon - 2024
- A Turizmus Klub keretében BORongoltunk a Soproni Közgázon
- Virtuális üzleti szimulációval zárták a félévet a soproni közgazdász hallgatók
- Természetesen Veled Podcast Dr. Pogátsa Zoltánnal
- Népszerű volt Pogátsa Zoltán Közgazdász Klub előadása
- Ismét Egyetemfoglaló vetélkedő a Soproni Közgázon
- A Lámfalussy Kar megnyitotta kapuit az általános iskolások számára
- Pályázati felhívás Mészáros Lázár tanulmányi ösztöndíj elnyerésére
- Ismét Turizmus Klub a Soproni Közgázon - BORongolás
- A globalizációról lesz szó Dr. Pogátsa Zoltán Közgazdász Klub előadásán