Szakértő zsűri előtt mutathatták be féléves munkájukat a Stratégiai tervezés tantárgy hallgatói.
A tantárgy keretein belül egy komplex vállalati stratégiai terv kidolgozása és bemutatása volt a hallgatók feladata. A harmadéves alapképzésben tanuló gazdálkodási és menedzsment, illetve turizmus-vendéglátás szakos hallgatók vegyes csapatokban láttak neki a feladatnak a félév kezdetén, majd május 6-án prezentálták azokat az akadémiai és üzleti szférából meghívott zsűri előtt:
- Keresztes Gábor egyetemi docens (a tantárgy oktatója) – Üzleti Tanulmányok Intézet (Soproni Egyetem)
- Mészáros Katalin oktatási dékánhelyettes, egyetemi docens – Üzleti Tanulmányok Intézet (Soproni Egyetem)
- Szóka Károly egyetemi docens – Közgazdasági és Nemzetközi Kapcsolatok Intézet (Soproni Egyetem)
- Pethő Bálint szállodaigazgató – Hotel Palatinus és Hotel Civitas
- Kulbert Gábor tulajdonos, ügyvezető – Koffer Bor&Bár, gazdasági vezető – Sopron Basket
Idén hat csapat mutatta be fiktív tervét a moziétterem ötletétől egy divatapplikáció és egy soproni szaunafalu világán át, egészen egy AI alapú lovasnyereg előállítására épülő vállalatig.
A zsűri értékelése alapján az első három helyezett csapat és ötleteik a következők voltak:
- I. helyezett: „Saunique” –soproni szaunafalu (Fazekas Dóra, Novák Csenge, Tankó Adrienn, Török Flóra)
- II. helyezett: „Fitsy” – divatapplikáció (Balogh Boglárka, Kreiter Karina, Nyerges Evelin, Dósa Panna)
- III. helyezett: „EquiCraft” – AI alkalmazással ellátott lovasnyereg (Gallen Klaudia, Hegyi Luca, Sárvári Réka, Megyes Anna)
A tantárgy olyan kompetenciák fejlesztését kívánja megcélozni, mint a stratégiai látásmód, a helyzetteremtés, a probléma-azonosítás, továbbá a komplex gondolkodás. A ”Honnan? Hova? és Hogyan?” kérdések megválaszolása volt a legfőbb része a feladatnak, ehhez pénzügyi és menedzsment módszereket alkalmaztak a hallgatók, valamint konkrét jövőképet és üzleti stratégiát dolgoztak ki a fiktív vállalatok számára. A tantárgy oktatója, dr. Keresztes Gábor, egyetemi docens által választott, illetve kialakított – a Cápák között című TV műsorhoz hasonlító – vizsgaforma is ezen célokat szolgálta.
A zsűri értékelése szerint színvonalas verseny bontakozott ki a tantárgy számonkérésének keretein belül; a prezentációk, valamint a dolgozatok alapos és felkészült munkáról adtak tanúbizonyságot.
Gratulálunk minden résztvevőnek!
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- A Soproni Közgáz külföldi hallgatói megismerhették a környék kulturális örökségét
- Elmélet a gyakorlatban - A Roto Elzett Kft.-hez látogattak a Soproni Közgáz hallgatói
- Béres Kiválósági Ösztöndíj (2024-2025. II.) – felhívás
- HR-kerekasztalt tartottunk a Soproni Közgázon
- Szakmai előadás a szlovák és magyar számviteli rendszerek összehasonlításáról a Lámfalussy Karon
- Híd a gazdaság és tudomány között - Drónia roadshow érkezett Sopronba
- Hagyományaink keretében is megünnepeltük a Lámfalussy Kar 25 évét
- 20 éves a Közgazdász Klub a Soproni Egyetemen
- Lehetőségek és kihívások a munkaerőpiacon a munkáltatók szemével
- Vajon kreatív-e a Mesterséges Intelligencia? Erről is szó volt a Közgazdász Klub előadásán