Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat

A szakmai gyakorlat megkezdésének előfeltételei, tudnivalók

A szakmai gyakorlati helyet a képzési szakhoz illeszkedően kell megválasztani! Tehát a gyakorlóhelyen kapott feladatoknak ahhoz az ismeretanyaghoz kell kötődni, amely az egyetemi képzésének fókuszába tartozik.

A szakmai gyakorlat tantárgyat a mintatanterv szerint javasolt szemeszterben kell felvenni! Ez azt jelenti, hogy BSc képzés esetében legalább 165 teljesített kredittel kell rendelkezni, FOKSZ képzés esetén 75 teljesített kredittel.

Abban a szemeszterben kell teljesíteni a szakmai gyakorlatot és az előírt kötelező óraszámot, valamint leadni a beszámoló dolgozatot, amelyben felvette a szakmai gyakorlat tantárgyat.

FOKSZ képzésben a szakmai gyakorlóhelyhez kell kötődnie a záródolgozat témájának, így ezt is mérlegelje a szakmai gyakorlóhely megválasztásakor!

A vonatkozó jogszabály szerint a legalább 6 hetet elérő egybefüggő szakmai gyakorlat ideje alatt fizetés jár a hallgatóknak, amely legalább a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) hatvanöt százaléka. Ezt ne felejtse el már az első találkozás alkalmával tisztázni a gyakorlóhellyel!

A szakmai gyakorlatot a jogszabály szerint hallgatói munkaszerződéses jogviszony mellett végezhető, amelynek előfeltétele a cég és az egyetem között létrejött, a szakmai gyakorlati hely biztosítására szóló együttműködési megállapodás megkötése. Az együttműködési megállapodást az EGYETEM intézi, a hallgatói munkaszerződés megkötése a HALLGATÓ felelőssége!

Az egyetem számos releváns térségi vállalattal kötött már korábban együttműködési megállapodást. Ezen stratégiai partnercégek listája a Szakmai gyakorlat adott félévre vonatkozó TEAMS csoportban található. Ezeken felül bármely olyan gazdálkodó szervezetnél lehet szakmai gyakorlatot tölteni, amely megfelel az adott szak elvárásainak, és ahol megfelelő gyakorlati ismeretekre lehet szert tenni. A részletes előírásokat a Szabályzat tartalmazza!

A szakmai gyakorlat alatt egy egyetemi (úgynevezett belső) konzulens és egy céges (úgynevezett külső) konzulens segíti az előrehaladást. Közösen határozzák meg a gyakorlat szakmai tartalmát, amelyet a Feladatkiírás” című dokumentumban már előzetesen rögzítenek, majd a gyakorlat végén külön-külön értékelik a teljesítményt. Javasoljuk a belső konzulenst már a szakmai gyakorlóhely keresésének kezdeti fázisában felkérni.

Mintatanterv szerinti kreditek teljesítése

Már teljesített kreditérték a szakmai gyakorlat megkezdésekor (tehát a vonatkozó mintatanterv szerinti kurzusokból legalább ennyi kredittel kell rendelkezni a gyakorlat megkezdésekor):

BSC: minimum 165 kredit.

FOKSZ: minimum 75 kredit.

A szakmai gyakorlat alatt párhuzamosan teljesíthet 15 kredit erejéig elmaradt krediteket, de ezt kérelmeznie kell a szakmai gyakorlat megkezdése előtt (Szakmai gyakorlat teljesítéséhez kapcsolódó kérelmek NEPTUN sablon). A kérelemben a CV-s kurzusokat is kérelmezni kell. Amennyiben valaki ezt nem veszi figyelembe, a szakmai gyakorlat teljesítését nem tudjuk elfogadni!

A szakmai gyakorlat kötelezően teljesítendő hossza

Nappali tagozaton: 560 munkaóra, napi 8 órás munkavégzéssel számolva 70 munkanap (részmunkaidő esetén arányosan számítandó a kötelező napok száma!). Korábbi munkatapasztalat elismertetése a szabályzatnak megfelelően lehetséges.

Levelező tagozaton: 240 munkaóra, napi 8 órás munkavégzéssel számolva 30 munkanap (részmunkaidő esetén arányosan számítandó a kötelező napok száma!). Korábbi munkatapasztalat elismertetése NEM lehetséges!

Turizmus–vendéglátás alapszakon két félév kötelező szakmai gyakorlatot kell teljesíteni!

Nemzetközi gazdálkodás alapszakon egy félév kötelező szakmai gyakorlat és egy félév nemzetközi tapasztalatszerzés teljesítendő! A szakon elvárt a szakmai gyakorlat nemzetközi környezetben való eltöltése. A nemzetközi tapasztalatszerzés félévben szakmai gyakorlat teljesíthető.

Amennyiben az adott félévben meghiúsul, vagy félbeszakad a szakmai gyakorlat, akkor a következő félévben újra fel kell venni a tárgyat.

Cikk nyomtatása E-mail