Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat

Keresés

Összefogásból dobogó: a Soproni Egyetem csapata az élmezőnyben az UltraBalatonon

 

Egy összetartó, lelkes csapat készült hónapokon át a UltraBalaton kihívására a Soproni Egyetemen – a közös cél, a kitartás és a jó hangulat végigkísérte a felkészülést és a versenyt egyaránt. Külön öröm és motiváció volt a csapattagok számára, hogy az Egyetem vezetője, Prof. Dr. Fábián Attila rektor is csatlakozott hozzájuk.

A közös munka meghozta gyümölcsét: a csapat 20:30:52 alatt teljesítette a távot, 5:54-es átlagtempóval. A rangos mezőnyben – ahol rekordszámú, mintegy 35 100 induló vett részt – a Soproni Egyetem csapata a 10–13 fős céges kategóriában 860 nevezett csapat közül a 315., míg összesen 2655 csapatból a 710. helyen végzett. Külön büszkeség, hogy az „egyetem” megnevezést viselő csapatok között a dobogó harmadik fokára állhattak.

A versenyhez kapcsolódó BioTechUSA NN Ultrabalaton Charity kezdeményezés keretében a futók idén is felajánlhatták időmérő chipjeik letéti díját jótékony célra – a Soproni Egyetem csapata természetesen csatlakozott ehhez a nemes ügyhöz.

A csapat tagjai különböző egyetemi szervezeti egységeket képviselve, közösen járultak hozzá a sikerhez:

– Dr. habil. Simon István Ágoston (BPK) – 15,7 km
– Dr. habil. Koloszár László (LKK) – 17,6 km
– Dr. Tari Tamás (EMK VVI) – 15,7 km
– Dr. Balázs Pál (EMK KTI) – 11,0 km
– Elekné Dr. Fodor Veronika (EMK KTI) – 15,4 km
– Dr. Nyikos Bendegúz (LKK) – 22,7 km
– Timár Andrea (Rektori Hivatal) – 11,4 km
– Magyarné Farkas Boglárka (EMK KTI) – 14,6 km
– Papp Gyöngyi (Rektori Hivatal) – 12,0 km
– Fenyősy Antal (EMK ETEGI) – 15,9 km
– Katona Máté (EMK KTI) – 20,7 km
– Kirkovits Rita – 18,5 km
– Csepregi-Rimóczi Ágnes (EMK VVI, csapatkapitány) – 16,6 km

Prof. Dr. Fábián Attila rektor is hozzájárult a teljesítményhez (5,5 km), míg a csapat munkáját Dr. Horváth Tamás adjunktus segítette kerékpáros kísérőként mind a 209 km-en.

Az eredmény nemcsak sportértékében figyelemre méltó, hanem jól tükrözi a Soproni Egyetem közösségének összetartását, kitartását és társadalmi felelősségvállalását is – értékeket, amelyek az intézmény mindennapi működésében és stratégiai célkitűzéseiben is meghatározóak.

 

Cikk nyomtatása E-mail