Egy remek szakmai napot töltöttünk 2025. május 23-án a Kaán Károly Ökoklub hallgatóival a Hévízi Tófürdő vezetőségének invitálásra és megtekinthettünk az egyedülálló tavi környezetet, infrastruktúrát. A Hévízi Tófürdő közel 60 hektárnyi véderdő ölelésében található. Különleges geológiája és természeti környezete rengeteg növény- és halfaj otthona. A tóban és a tóhoz kapcsolódó élővizekben az ausztrál kontinens kivételével minden földrészről akad valamilyen halfaj. A résztvevőket Dr. Holléné Dr. Mándó Zsuzsanna főigazgató, intézményvezető asszony köszöntötte, majd Hollé Maximilián Tófürdővezető beszélt a szervezeti felépítésről. Samu Zoltán természetvédelemért felelős munkatárs szakmai előadása után lehetőségünk nyílt megnézni a tóba kihelyezett varsákat, majd sétálni a Tavirózsa tanösvényen, valamint a mocsári ciprusok között. Ezt követően egy kerekasztal beszélgetés következett, mely során az Erdőmérnöki Kar oktatói (Dr. Kalicz Péter, Dr. Berki Imre, Dr. Balázs Pál és Dr. Banadics Adrienn) és hallgatói közös kapcsolódási lehetőségeket kerestek és megvitatták helyi szakemberekkel a kutatási lehetőségeket, mint például a hidrogeológiai folyamatokat, az invazív fajok elleni védekezési lehetőségeket, az örökerdő-gazdálkodás előnyeit, hátrányait, valamint a klímaváltozás várható hatásait. Ez a látogatás volt az első lépése a jövőbeli kutatási együttműködésünknek, mely során a Soproni Egyetem csatlakozni kíván a Hévíz-Balaton Kutatóműhelyhez, amiben továbbra is számítunk az aktív hallgatói részvételre.
A tó egyedül álló természeti környezetéről bővebben: https://www.heviz.hu/hu/f-hevizi-to/kulonleges-elohely →
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Természetesen Veled podcast - Zagyva Zalán, Pannónia Ösztöndíjjal Kenyában
- Tanulmányút a Dreiländer-Naturpark Raab-ban
- Erdészeti úttervezés a Botanikus kertben – nagygyakorlat új helyszínen
- Elképesztő hangulat volt! - Erdőmérnök hallgató az Év Egyeteme gálán
- Új nemzetközi együttműködés körvonalazódik: Sopron, Szeged és a török Van egyetemének közös jövője
- Sopronba látogatott az MTA Nemzeti Víztudományi Program Irányító Testülete
- Nívódíjjal ismerték el a Soproni Egyetem kutatóinak tanulmányát a Gazdálkodás folyóiratban
- Jövő erdészete: a Soproni Egyetem hallgatói terepgyakorlaton a csemetetermesztés élvonalában
- Kari Tanácsi választás
- Hasznos ismeretek, szakmai fejlődés- erdőmérnöki beszámoló a Pro Silva Hungária Nagyrendezvényéről