Május végén az Erdőmérnöki Kar hallgatói, kutatói és oktatói az Interreg AT-HU CS4Region projekt keretében tanulmányúton vehettek részt Rábaszentmártonon (St. Martin an der Raab) a Dreiländer-Naturpark Raab-ban. A projekt, illetve a tanulmányút elsődleges célja olyan természetes és technikai szénelnyelők kifejlesztése, amelyek alkalmasak lehetnek a klímaváltozás elleni küzdelemben, illetve az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás és a biológiai sokféleség növelésében. A projektet a Burgenlandi Alkalmazott Tudományok Egyeteme vezeti, amelynek a magyar partnere a Soproni Egyetem. Ezen kívül mindkét országban négy-négy szakmai partner vesz még részt a projekt megvalósításában.
Az érkezés után a projekt szakmai vezetője Peinsipp Michael (Burgenlandi Alkalmazott Tudományok Egyetem) mutatta be röviden a projektet, illetve ennek céljait. Ezután a résztvevők a Rába határmenti szakaszán tanulmányozhatták az inváziós növények problémáját, a vízpartról és egy rövid kenus túra során a vízből. A projekt egyik célja az inváziós növények visszaszorítása, illetve bioszénné alakítása. Az ebéd után Horváth Csaba mutatta be az Interreg projektek célját és lehetőségeit. Ezek után négy csoportban, forgószínpadszerűen, workshopokban dolgoztak a résztvevők. Az első helyen Wartha Cristina (Burgenlandi Alkalmazott Tudományok Egyeteme) vezetésével a biogén hulladékok pirolízissel történő ártalmatlanítási lehetőségeit vizsgálták a résztvevők. A második helyen Tajmel Joachim (Dél-Burgenlandi Természetvédelmi és Regionális Fejlesztési Egyesület) az inváziós fajok problémáját mutatta be a Dreiländer-Naturpark Raab-ban. A harmadik helyen Bidló András (Soproni Egyetem) a talajok klímaváltozásban betöltött jelentőségével kapcsolatos összefüggésekre mutatott rá gyakorlati példákon keresztül. A negyedik helyen Balázs Pál (Soproni Egyetem) a felszínborítás változása és a szénmegkötés közötti kapcsolatot elemezte űrfelvételek segítségével. A részvevők a nap végén egy teszt kitöltésével adtak számot a megszerzett tudásukról.
A tanulmányút erősítette a két intézmény közötti kapcsolatot, illetve jobban megismertette a hallgatókkal az inváziós növényekkel kapcsolatos problémákat, és ezek megoldás javaslatait.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Természetesen Veled podcast - Zagyva Zalán, Pannónia Ösztöndíjjal Kenyában
- Erdészeti úttervezés a Botanikus kertben – nagygyakorlat új helyszínen
- Elképesztő hangulat volt! - Erdőmérnök hallgató az Év Egyeteme gálán
- Új nemzetközi együttműködés körvonalazódik: Sopron, Szeged és a török Van egyetemének közös jövője
- Sopronba látogatott az MTA Nemzeti Víztudományi Program Irányító Testülete
- Szakmai nap Hévízen
- Nívódíjjal ismerték el a Soproni Egyetem kutatóinak tanulmányát a Gazdálkodás folyóiratban
- Jövő erdészete: a Soproni Egyetem hallgatói terepgyakorlaton a csemetetermesztés élvonalában
- Kari Tanácsi választás
- Hasznos ismeretek, szakmai fejlődés- erdőmérnöki beszámoló a Pro Silva Hungária Nagyrendezvényéről