Önállóan, saját ütemezéssel elsajátítható tananyagok
ugrás az oldal tetejére
A Soproni Egyetem elkötelezett hallgatói és munkavállalói önképzésének támogatásában és fejlesztésében. Ennek céljából önállóan, egyéni ütemezés szerint elvégezhető, díjmentes online kurzusainkat az elmúlt tanévet követően ismét meghirdetjük, a Soproni Egyetem Digitális Transzformációja az Oktatásban (SOE DTO) projekt keretében (RRF-2.1.2-21-2022-00011). A kurzusokra jelentkezni folyamatosan, az egész tanév során lehetséges.
Az online kurzusok díjmentesen végezhetőek el, melynek sikeressége esetén arról felnőttképzési tanúsítványt állítunk ki!
Jelenlegi kínálatunkban összesen 18 kurzus szerepel, melyek között 5 kurzus teljesen új:
- MS Excel: kezdőből középhaladó
- Adatelemzés R-rel
- Kutatásmódszertan
- Szervezeti és üzleti kommunikáció fajtái
- Innovációmenedzsment - alapismeretek
A kurzusokra történő jelentkezés folyamatos, azonban ezúton is jelezzük, hogy azok számára tudjuk garantálni, hogy még ebben a naptári évben megkezdhetik a képzéseket, akik legkésőbb december 17-ig regisztrálnak az erre szolgáló űrlapon. Aki ennél később regisztrál, az várhatóan januárban tudja megkezdeni a kurzus-teljesítést.
A kurzusok elvégzésére 2 hónapos időtartam áll rendelkezésre, ezen belül egyéni időütemezés szerinti haladással. Az adott kurzus elvégzésének időszükséglete a kurzusok leírásainál, alább került feltüntetésre. (Amennyiben mégsem sikerül a kurzust 2 hónap alatt befejezni, annak nincsen semmilyen további negatív következménye.)
A kurzusok elvégzéséhez az alábbi linken elérhető online regisztrációs űrlap kitöltésére van szükség:
https://forms.office.com/e/Sd7xUbPUjZ
Az űrlap kitöltését követően a jelentkezők az Egyetem Moodle rendszerében futó kurzusokhoz hozzáadásra kerülnek, amelyről emailes értesítést kapnak. Ezt követően már meg is kezdhetik a kurzus teljesítését.
Ehhez kapcsolódóan kérjük, hogy mielőtt megtörténik a regisztrációs űrlapon a jelentkezés valamely kurzusra, legyenek szívesek belépni a Moodle rendszerbe, ellenőrizve azt, hogy a felhasználói fiókjuk megfelelően működik. Ennek hiányában ugyanis kollégáink nem tudják a kiválasztott kurzushoz a hozzárendelést elvégezni. Ha korábban még soha nem járt a Moodle rendszerben, akkor a regisztráció előtt egyszer feltétlenül lépjen be az UNI-SOPRON fiókjával a moodle.uni-sopron.hu weboldalon, hogy létrejöjjön a felhasználói fiókja, amelyet hozzá tudunk rendelni a választott képzéshez.
A Moodle rendszerbe történő bejelentkezés a moodle.uni-sopron.hu oldalon a jobb felső sarokban található „Belépés” gombra kattintva érhető el, ahol a belépő oldalon a piros „Belépés M365 (SOE) azonosítóval” gombra kattintva kell a saját egyetemi emailcímet használva belépni.
A kurzusokkal kapcsolatban felmerülő esetleges kérdéseiket ill. a Moodle rendszerbe történő belépéssel kapcsolatos esetleges problémát a marton.balazs@uni-sopron.hu email címen Márton Balázs kollégánknál tudják jelezni.
Jelen felhívásban az alábbi kurzusokat kínáljuk elvégzésre:
Kommunikációs kurzusok
Szervezeti és üzleti kommunikáció fajtái – ÚJ KURZUS A KÍNÁLATBAN!
A kurzus célja, hogy a hallgatók átfogó ismereteket szerezzenek a szervezeti és üzleti kommunikáció különböző fajtáiról és módszereiről. A szervezeti kommunikáció a szervezeten belüli interakciókra koncentrál, míg az üzleti kommunikáció a szervezeten kívüli kommunikációs csatornákra, mint például az ügyfelekkel, partnerekkel és a nyilvánossággal való kapcsolattartásra. A hatékony kommunikáció mind a szervezeten belül, mind a külső kapcsolatokban elengedhetetlen a szervezet sikeres működéséhez. A világos, pontos, célzott és rendszeres kommunikáció segít elkerülni a félreértéseket, növeli a motivációt, javítja a produktivitást és erősíti a kapcsolatokat. A résztvevők jobban megértik az alapvető kommunikációs folyamatokat és funkciókat, megismerik az alapvető fajtákat és elméleteket. Elsajátítják a hatékony belső és külső kommunikációs eszközöket, a vezetői stílusokat és azok fő jellemzőit. A kurzus során megismerhetik az interkulturális és intergenerációs kulturális kihívásokat. Az egyes témaköri tartalmak jó és rossz vállalati példákon keresztül, a gyakorlatban is bemutatást nyernek.
Képzési időtartam: 9 óra
A storytelling digitális dimenziói: A történetmesélés elmélete és gyakorlata különböző tudományterületeken
A képzést azoknak ajánljuk, akik érdeklődnek a történetmesélés iránt, és szeretnék elmélyíteni tudásukat a digitális térben való alkalmazásáról, legyen szó irodalomról, marketingről vagy oktatásról. Ideális választás mindazok számára, akik a történetmesélés elméleti alapjait és gyakorlati technikáit kívánják felfedezni különböző tudományterületeken.
Képzési időtartam: 8 óra
Social Media Marketing gyakorlata
A kurzus azoknak ajánlott, akik szeretnék megérteni a közösségi média marketing folyamatainak működését és/vagy elsajátítani az alapokat egy vállalat közösségi média marketing folyamatainak menedzseléséhez. A képzés segít kulcsfontosságú ismereteket elsajátítani ahhoz, hogyan lehet felhasználni a közösségi média marketingjét a márka építésére, a kereslet növelésére és a vevő bevonására.
Képzési időtartam: 10,5 óra
Keresőoptimalizálás (SEO) gyakorlata
A kurzust azok részére ajánljuk, akik meg szeretnék érteni az internetes keresőoldalak keresőoptimalizálási folyamatainak működését és/vagy elsajátítani az alapokat vállalati keresőoptimalizálási folyamatok elvégzéséhez. Azoknak ajánljuk továbbá, akik a kurzus elvégzésével képessé szeretnének válni releváns, hiteles tartalmak létrehozására és optimalizálásának gyakorlatára az online térben, akik a különféle keresőmotorokkal a minőségi, releváns, hiteles tartalom mennyiségének növelésére törekszenek, amely tartalmak és találatok a felhasználók keresési eredményei között frekventáltan kerülnek megjelenítésre.
Képzési időtartam: 9 óra
Konfliktuskezelés és asszertív kommunikáció
A képzést ajánljuk azoknak, akik konfliktusos területen dolgoznak vagy fognak dolgozni, akik gyakran vannak kitéve konfliktushelyzetnek, szeretnék fejleszteni konfliktuskezelési és kommunikációs készségeiket. Kiemelten ajánlott vezetői vagy csapatmunkában érintett szerepkörökben dolgozóknak, akiknek fontos az együttműködés javítása, a hatékony vitarendezési módszerek elsajátítása.
Képzési időtartam: 13 óra
Prezentációs készségek
A kurzus ajánlott mindazok részére, akik szeretnék fejleszteni prezentációs készségüket, így pl. egyetemi hallgatók, szakemberek, ill. vezető pozíciót betöltő személyek. A kurzus célja, hogy a résztvevők képessé váljanak magabiztos, meggyőző és professzionális prezentációk megtartására, prezentációik strukturálására. Ezen felül, hogy megismerjék a vizuális prezentációkészítés alapelveit és tájékozottak legyenek a non-verbális kommunikáció területén.
Képzési időtartam: 9 óra
Zöld szaknyelv (német)
A képzést ajánljuk azoknak, akik akár kezdők, akár középfokon (B2) beszélik a német nyelvet, a szakmai ismereteket elsősorban az Erdőmérnöki karon tanulják/tanulták és céljuk szakmai nyelvtudásuk és szókincsük fejlesztése. A képzés témaköreit az erdőgazdálkodás, a környezetvédelem és a vadgazdálkodás területei adják.
Képzési időtartam: 12 óra
Zöld szaknyelv (angol)
A képzést ajánljuk azoknak, akik akár kezdők, akár középfokon (B2) beszélik az angol nyelvet, a szakmai ismereteket elsősorban az Erdőmérnöki karon tanulják/tanulták és céljuk szakmai nyelvtudásuk és szókincsük fejlesztése. A képzés témaköreit az erdőgazdálkodás, a környezetvédelem és a vadgazdálkodás területei adják.
Képzési időtartam: 12 óra
Kutatásmódszertani kurzusok
Adatelemzés R-rel – ÚJ KURZUS A KÍNÁLATBAN!
A kurzus olyan hallgatók, szakemberek, vezetők és menedzserek számára készült, akik fejleszteni szeretnék algoritmizálási, statisztikai és adatelemzési készségeiket. A kurzus elvégzése után a hallgatók képesek lesznek adatok betöltésére, előfeldolgozására, egy- és többváltozós elemzésére, ill. vizualizálására az R környezetben, ezáltal fejlesztve digitális kompetenciáikat és adatvezérelt gondolkodásmódjukat.
Képzési időtartam: 9 óra
MS Excel: kezdőből középhaladó – ÚJ KURZUS A KÍNÁLATBAN!
A kurzus célja, hogy a résztvevők elsajátítsák az Excel alapvető funkcióit és középhaladó szintű ismereteket szerezzenek a hatékony adatkezelés és elemzés érdekében. A résztvevők megtanulják a cellák formázását, az adatbevitelt, különböző függvények alkalmazását, valamint a diagramok készítését, hogy a mindennapi munkában és a munkahelyi feladatokban magabiztosan használják a programot. Ajánlott azok számára, akik szeretnék hatékonyabbá tenni munkájukat, tanulmányaikat vagy adatkezelési folyamataikat, napi szinten kezelnek, rendszereznek és elemeznek adatokat, mérési, felmérési vagy kutatási adatokat gyűjtenek és dolgoznak fel, adatok alapján hoznak döntéseket, valamint hatékonyabb munkafolyamatokat, riportokat vagy elemzéseket szeretnének készíteni.
Képzési időtartam: 16 óra
Kutatásmódszertan – ÚJ KURZUS A KÍNÁLATBAN!
A kurzus célja, hogy segítséget adjon a társadalomtudományi kutatásokra vonatkozó kutatásmódszertani alapok elsajátításához. Ajánlott mindazoknak, akik tudományos érdeklődésük alapján arra készülnek, hogy a társadalomtudomány területén kutatásokat fognak végezni és érdeklődnek ennek metodológiai alapjai iránt. A kurzust elvégző képessé válik kisebb, önálló kutatások megtervezésére, elvégzésére, saját eredményeinek publikálására.
Képzési időtartam: 30 óra
Bevezetés az SPSS használatába
A képzést ajánljuk azoknak, akik tanulmányaik során kérdőíves adatfelvétellel készítenek beadandó feladatokat, dolgozatokat, és a kapott adatokat az SPSS szoftver segítségével kívánják elemezni. A kurzus alapinformációkat ad a szoftver használatához.
Képzési időtartam: 45 óra
Online kérdőívek összeállítása
A képzést ajánljuk azoknak, akik tanulmányaik, munkájuk során kérdőíves adatfelvétellel készítenek felméréseket, vizsgálatokat. A résztvevők a kérdőív készítésének alapjait megismerve képesek lesznek arra, hogy egy általuk összeállított kérdőívet online térbe helyezzenek, valamint lebonyolítsák az online adatgyűjtést.
Képzési időtartam: 50 óra
Kutatásmódszertan: könyvtári-, levéltári ismeretek, hatékony szakirodalom keresés és publikálás
A kurzust azoknak ajánljuk, akik szakirodalmi vagy levéltári kutatásokat folytatnak személyes, vagy szakmai érdeklődésből. A kurzus célja, hogy olyan kutatásmódszertani ismereteket biztosítson, melyeket az ismeretszerző és -feldolgozó tevékenységek során alkalmazni tudnak a kurzus résztvevői (információszerzési, -tárolási, -feldolgozási és átadási technikák).
Képzési időtartam: 30 óra
Szövegszerkesztés haladóknak (Microsoft Word)
A képzést azoknak ajánljuk, akik szeretnék már meglévő alapszintű szövegszerkesztési, szövegtördelési ismereteiket fejleszteni, hogy hosszabb dokumentumok, dolgozatok tördelését, tartalmi és formai kialakítását hatékonyan és megfelelően tudják elvégezni. A képzés tananyaga felsőoktatási hallgatók részére készült, de bármilyen adminisztrációs munkakört, munkát ellátó személyek is hasznosítani tudják.
Képzési időtartam: 12 óra
Innovációmenedzsment kurzusok
Innovációmenedzsment alapjai – ÚJ KURZUS A KÍNÁLATBAN!
Ez a kurzus egyaránt hasznos hallgatók, oktatók, kutatók, vállalkozók és gazdasági szakemberek számára, akik szeretnék megismerni az innovációelmélet alapjait, az innovációmenedzsment folyamatát, az innováció kulcstényezőit, az innovációs lehetőségek azonosítását, az ehhez szükséges kockázatvállalást ill. azt a projektszemléletet, amely szükséges az innovatív üzleti modellek sikerre viteléhez.
Képzési időtartam: 6 óra
Innovációs kultúra kialakítása és vezetése
Ez a kurzus azok számára készült, akik szeretnék bővíteni az innovációs és szervezeti kultúrával kapcsolatos ismereteiket, különösen, ha a jövőben csapatok vezetése, a kultúra alakítása és a változások kezelése területén szeretnének dolgozni, azaz minden jelenlegi és leendő vezető számára.
Képzési időtartam: 9 óra
Változás és változásmenedzsment
A képzés célcsoportját elsősorban azok a jelenlegi vagy leendő csoportvezetők, projektmenedzserek, HR szakemberek, valamint szervezeti változásokért felelős szakértők alkotják, akik szeretnék bővíteni tudásukat a változásmenedzsment területén, és hatékonyan kívánják kezelni a szervezetükben felmerülő változásokat. A képzés ajánlott továbbá azoknak is, akik új módszerekkel és eszközökkel szeretnék támogatni a változási folyamatokat és növelni azok sikerességét.
Képzési időtartam: 13 óra
További elérhető kurzusok:
Kurzus címe: 3/1. Digitális tanulás, e-learning modellek, e-didaktika
Kurzus helye: SOE Moodle – https://moodle.uni-sopron.hu/course/view.php?id=526
Célközönség: Oktatók, PhD hallgatók | Tanulási mód: Önálló, saját ütemezéssel
Kurzus címe: 3/2. Elektronikusan támogatott kurzusok fejlesztési folyamata
Kurzus helye: SOE Moodle – https://moodle.uni-sopron.hu/course/view.php?id=527
Célközönség: Oktatók, PhD hallgatók | Tanulási mód: Önálló, saját ütemezéssel
Kurzus címe: 3/3. Bevezetés az ingyenes online felületekkel és szoftverekkel támogatott videó-előadás készítésébe
Kurzus helye: SOE Moodle – https://moodle.uni-sopron.hu/course/view.php?id=523
Célközönség: PhD hallgatók, Egyetemi hallgatók, Oktatók | Tanulási mód: Önálló, saját ütemezéssel
Kurzus címe: „A kutatási adatok hatékony kezelése” – Bevezetés a kutatási adatmenedzsmentbe
Kurzus helye: SOE Moodle – https://moodle.uni-sopron.hu/course/view.php?id=524
Célközönség: Kutatók, Oktatók, PhD hallgatók | Tanulási mód: Önálló, saját ütemezéssel
Kurzus címe: Publikálástámogatási útmutatók fiatal kutatók és PhD hallgatók számára
Kurzus helye: SOE Moodle – https://moodle.uni-sopron.hu/course/view.php?id=525
Célközönség: PhD hallgatók, Oktatók, Kutatók | Tanulási mód: Önálló, saját ütemezéssel
Kurzus címe: Központi Könyvtár és Levéltár
Kurzus helye: SOE Moodle – https://moodle.uni-sopron.hu/course/index.php?categoryid=41
Célközönség: PhD hallgatók, Oktatók, Kutatók | Tanulási mód: Önálló, saját ütemezéssel
Tartalomjegyzék Fel