A Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar Kari Tanácsa 2026. január 30-án 10.00 órai kezdettel tartotta diplomaosztó nyilvános tanácsülését.

Az elnökség és a doktorjelölt bevonulása után Prof. Dr. Széles Zsuzsanna egyetemi tanár asszony, a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar dékánja nyitotta meg az ünnepélyes és nyilvános kari tanácsülést, melyet a jelöltek, hozzátartozók, résztvevők köszöntése, az elnökség bemutatása követett. Vendégeink sorában köszönthettük Erős Henrietta asszonyt, a Béres Gyógyszergyár Zrt. területi képviselőjét.
Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar dolgozói és hallgatói nevében köszöntötték Prof. Dr. Fábián Attila rektor urat, aki 2026. január 1-jétől határozott időre, újabb öt évre lett a Soproni Egyetem vezetője.
Prof. Dr. Fábián Attila rektor úr és Prof. Dr. Széles Zsuzsanna dékán asszony ünnepi beszédei után Babits Mihály: Örökkék ég a felhők mögött című versét hallhattuk Földesi Bendegúz János előadásában.
Prof. Dr. Széles Zsuzsanna dékán asszony beszédében hangsúlyozta, az ünnepi diplomaátadó a végzősök számára nemcsak tanulmányaik lezárását jelenti, hanem egy új szakmai életút kezdetét is, amelyhez az egyetem közössége útravalóként tudást, barátságokat és közös élményeket adott. Széchenyi István "Hitel" című művéből az alábbi idézettel engedte útjukra a végzett hallgatókat: "A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma.", tehát a nemzet ereje az emberek tudásában és képzettségében rejlik.
Az ünnepi esemény folytatásában a kitüntetések átadása következett.
A Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar előterjesztése alapján, a Szenátus döntésének megfelelően Alma Mater kitüntetésben részesültek:
• Benke Norbert pénzügy és számvitel szakos
• Zsigrai Hanna pénzügy és számvitel szakos közgazdászjelöltek.
A Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar érdekében végzett munkájuk, szakmai és közéleti tevékenységük elismeréseként Dékáni Dicséret kitüntetésben részesültek:
• Csibi Laura Anna gazdálkodási és menedzsment szakos
• Hajba Domonkos pénzügy és számvitel szakos,
• Szántó Anna kereskedelem és marketing szakos közgazdászjelöltek.
A Béres Alapítvány a Teljes Életért és a Soproni Felsőoktatásért Alapítvány között létrejött együttműködési megállapodás alapján pályázatot hirdettünk a Béres Kiválósági Ösztöndíj elnyerésére. Az ösztöndíj célja egy kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgató támogatása tanulmányi ösztöndíj formájában. Az ösztöndíjra azok az alapképzésben résztvevő, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező állami ösztöndíjas vagy önköltséges finanszírozási formában tanuló hallgatók pályázhattak, akik legalább jó tanulmányi eredménnyel rendelkeznek és tudományos, illetve egyéb szakmai, közéleti tevékenységet is vállaltak.
A 2025/26. tanév őszi félévére a Béres Kiválósági Ösztöndíjat elnyerte:
• Kreiter Karina turizmus-vendéglátás szakos hallgató.
A Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karon a 2025/26. tanév őszi szemeszterében magas szintű tudományos tevékenységüket, oktatói és előadói képességüket a törvényben meghatározott módon bizonyították valamint az egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa a gazdálkodás- és szervezéstudományokban nevezetteket önálló egyetemi előadások tartásának, valamint a dr. habil. cím viselésének jogával felruházza, részükre az oklevelet kiadta.:
• Dr. Ferkelt Balázs, a gazdálkodás- és szervezéstudományok doktora, és
• Dr. Vágány Judit , a gazdálkodás- és szervezéstudományok doktora.
A 2025/26. tanév őszi félévében a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar „Széchenyi István Gazdálkodás- és szervezéstudományok” Doktori Iskoláját 3 hallgató végezte el sikeresen. A doktori képzés eredményeként egyetemünk Doktori és Habilitációs Szabályzatának megfelelően, eredményesen megvédett disszertációja alapján az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanácsa a Gazdálkodás és szervezéstudományok tudományágban PhD doktori címet adományozta:
• Marczellné Szilágyi Eszter okleveles közgazda
• Szabados Levente okleveles budhista tanító
• Eliyas Ebrahim Aman okleveles közgazda részére.
Dr. Mészáros Katalin egyetemi docens, oktatási dékánhelyettes asszony ismertette a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar Záróvizsga Bizottságainak munkáját, a záróvizsgák eredményeit. Ebben a szemeszterben 71 jelölt eredményesen záróvizsgázott, a Soproni Egyetem Hallgatói Követelményrendszerében megszabott tanulmányi követelményeknek eleget tett, a szakképzettséget megszerezte és átvehette az oklevelét.
A Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar valamennyi oktatója és dolgozója nevében sok szeretettel gratulálunk valamennyi sikeres záróvizsgát tett hallgatónknak.
Jó szerencsét! Isten éltesse a Közgazdászokat!
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Sikeresen szerepelt a Soproni Közgáz csapata a XXIV. Országos Pénzügyi Esettanulmányi Versenyen
- Meghívó a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar diplomaosztó kari tanács ülésére
- Sikeres hallgatói projekteket valósítottak meg a Soproni Egyetem hallgatói
- Nyílt Nap a Soproni Közgázon
- A Magyar Tudományos Akadémia kitüntetését vehette át a Lámfalussy Kar oktatója, Dr. Koloszár László
- „LKK én így szeretlek” - Jubileumi vetélkedő és évzáró esemény a Soproni Közgázon
- Helyi és multinacionális vállalatoknak készítettek TikTok-videókat a Soproni Egyetem hallgatói
- An international event organized by Soproni Közgáz
- A Soproni Közgáz harmadéves hallgatói a Soproni Sörgyárban jártak
- Kari Tudományos Diákköri Konferencia a Soproni Közgázon – 2025