Szakértő zsűri előtt mutathatták be féléves munkájukat a Stratégiai tervezés tantárgy hallgatói.

A tantárgy keretein belül egy komplex vállalati stratégiai terv kidolgozása és bemutatása volt a hallgatók feladata. A harmadéves alapképzésben tanuló gazdálkodási és menedzsment, pénzügy és számvitel, illetve turizmus-vendéglátás szakos hallgatók vegyes csapatokban láttak neki a feladatnak a félév kezdetén, majd április 24-én prezentálták azokat az akadémiai és üzleti szférából meghívott zsűri előtt:
- Keresztes Gábor egyetemi docens (a tantárgy oktatója) – Üzleti Tanulmányok Intézet (Soproni Egyetem)
- Pirger Tamás adjunktus – Üzleti Tanulmányok Intézet (Soproni Egyetem)
- Pethő Bálint szállodaigazgató – Hotel Palatinus és Hotel Civitas
- Kulbert Gábor tulajdonos, ügyvezető/gazdasági vezető – Koffer Bor&Bár/Sopron Basket
Idén hét csapat mutatta be fiktív tervét a görkorcsolyapálya ötletétől az applikációk világán át egészen a fiatalok mentálhigiénés támogatására épülő vállalatig. A zsűri értékelése alapján az első három helyezett csapat és ötleteik a következők voltak:
I.helyezett: „Neon” – görkorcsolya pálya (Nagy Karolina, Hóbár Fruzsina, Fazekas Sándor, Szvoboda Gergő)
II.helyezett: „MentalKapocs” – mentál higiénés foglalkozás (Czupy Enikő, Horváth Zsófia, Kemény Márton, Kreiter Mónika)
III.helyezett: „Elegance&Essece” – luxus ruházati forgalmazó (Pinezits Kevin, Katona Dániel, Kalocsa Péter, Kelemen Katica)
A tantárgy olyan kompetenciák fejlesztését kívánja megcélozni, mint a stratégiai látásmód, a helyzetelemzés, a probléma-azonosítás, továbbá a komplex gondolkodás. A „Honnan? Hova? és Hogyan?” kérdések megválaszolása volt a legfőbb része a feladatnak, ehhez pénzügyi és menedzsment módszereket alkalmaztak a hallgatók, valamint konkrét jövőképet és üzleti stratégiát dolgoztak ki a fiktív vállalatok számára. A tantárgy oktatója, dr. Keresztes Gábor egyetemi docens, oktatási dékánhelyettes által választott, illetve kialakított – a Cápák között című TV műsorhoz hasonlító – vizsgaforma is ezen célokat szolgálta.
A zsűri értékelése szerint színvonalas verseny bontakozott ki a tantárgy számonkérésének keretein belül; a prezentációk, valamint a dolgozatok alapos és felkészült munkáról adtak tanúbizonyságot.
Gratulálunk minden résztvevőnek!
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Béres Kiválósági Ösztöndíj (2025-2026. I.) – felhívás
- Nyílt Nap a Soproni Közgázon
- A Magyar Tudományos Akadémia kitüntetését vehette át a Lámfalussy Kar oktatója, Dr. Koloszár László
- „LKK én így szeretlek” - Jubileumi vetélkedő és évzáró esemény a Soproni Közgázon
- Helyi és multinacionális vállalatoknak készítettek TikTok-videókat a Soproni Egyetem hallgatói
- An international event organized by Soproni Közgáz
- A Soproni Közgáz harmadéves hallgatói a Soproni Sörgyárban jártak
- Kari Tudományos Diákköri Konferencia a Soproni Közgázon – 2025
- Logisztikai folyamatok testközelben – Soproni közgazdász hallgatók a Roto Elzett Kft.-nél
- Carbon Class Workshop a Soproni Közgázon