Nehézségek ide vagy oda, egy soproni egyetemista mindenhol feltalálja magát – ezt pedig a Kumisz Kör újabb napjai is fényesen bizonyították. A csapatot nem rettentette el sem az eső, sem az áradás, sem a járhatatlan utak: ahol valami akadályozta a lovasok és kísérőik útját, ott előbb-utóbb lett megoldás.
Garamtól a Selmeci-hegységig
Szeptember 13-án a kissé nehézkes reggeli ébredést követően hamar nyeregbe pattant a csapat. A lovasok és lovak egyre inkább összeszokott társaságként folytatták útjukat a Garam mentén.
A természet ezúttal nemcsak gyönyörű tájakkal, hanem egy kisebb „veszteséggel” is szolgált: az előző nap a folyó hűsében pihenő sörkészletet az árhullám egyszerűen magával ragadta. A Kumisz Kör azonban nem az a társaság, amelyet egy ilyen apróság hosszú időre letörne. A napot két szakaszra bontották: délelőtt a Garam mentén lovagoltak, majd Garamkálnánál hosszabb pihenőt tartottak. Amíg a lovak legelésztek, előkerült a pétanque, és egy kiadós ebédre is jutott idő.
Délután ismét nyeregbe szálltak, útjuk során pedig történelmi látnivalók és egy kis „könnyűlovas erősítés” is színesítette a kalandot. Nagykoszmálynál a mohi atomerőmű hűtővízellátásához kapcsolódó duzzasztóművet is megszemlélték.
Garamtolmácson végül a lovak jó legelőn, a lovasok pedig a Garamban frissülhettek fel. Újabb tartalmas nap zárult, természetesen ezúttal is jókedvvel.
Amikor az út állít akadályt
Szeptember 14-e sem telt eseménytelenül. A térképen hídként jelölt átkelőhely a valóságban inkább akadálypályának bizonyult, de a csapat kövekkel járhatóbbá tette az utat. Az átkelés sikerült, bár a kísérő szerelvény egyik kereke defektet kapott. Rövid javítás után folytathatták az utat.
Nem sokkal később egy sorompó állta útjukat. Telefonok az erdészethez, önkormányzathoz és vadásztársasághoz – végül egy helyi vadász segített, és ismét szabad volt az út. A soproni egyetemisták ezúttal is megmutatták: ha akadály jön, megoldást is találnak.

A Garam után jöttek a hegyek
Magasmartnál búcsút intettek a Garamnak, és megkezdték a kapaszkodást a Selmeci-hegységbe. A hegyvidék már egészen más kihívást tartogatott: köves utak és meredek emelkedők nehezítették a haladást. A lovak kímélése érdekében a csapat időnként gyalog folytatta az utat, együtt vezetve hátasaikat.
A nap végén Bakaszenesen kényelmes vendégház várta a társaságot.
Ez a nap próbára tette a Kumisz Kört, de a vidámság végig megmaradt. Akadály, sorompó vagy meredek hegy – együtt minden könnyebb.
A kaland pedig folytatódik: a Selmeci-hegység még újabb történeteket tartogat.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében
- Soproni Egyetem: együttműködési megállapodás az okleveles faipari technikusi képzés fejlesztéséért