A Soproni Egyetem szeptember 9-én tartotta megújult Szenátusának alakuló ülését. Az átalakulás hátterében a felsőoktatást érintő nyári jogszabályi változások állnak, amelyek új működési kereteket határoztak meg az egyetemek számára.
Nyáron módosult a felsőoktatás szabályozása, amelynek részeként megszűntek a korábbi kuratóriumok, és az egyetemeknek Szenátusuk, valamint szervezeti és működési szabályzatuk frissítése is időszerűvé vált.
A változás a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok, vagyis a KEKVA-k által fenntartott egyetemeket is érinti. Ebbe a körbe tartozik a Soproni Egyetem mellett többek között a Debreceni Egyetem, a Miskolci Egyetem, illetve a Szegedi Tudományegyetem és a Széchenyi István Egyetem is.
A Soproni Egyetem a KEKVA-egyetemek között az elsők között igazította működését az új szabályokhoz. A szükséges szenátusi döntéseket követően szeptember 9-től az új működési rendnek megfelelően folytatja munkáját.
A megújult Szenátus alakuló ülésén az új összetétel bemutatása mellett az egyetem vezetése köszöntötte azokat a kollégáit is, akik az elmúlt időszakban állami kitüntetésben részesültek, illetve egyetemi tanári kinevezést vehettek át.
Az ülésen bemutatták a Soproni Egyetemért Alapítvány új kuratóriumának és felügyelőbizottságának tagjait is. A kuratórium és a felügyelőbizottság szintén ezen a napon tartotta alakuló ülését.
Prof. Dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora szerint az átalakulás lezárása egyben az új működési keretek között végzett munka kezdetét is jelenti.
„Változatlan lelkesedéssel folytatjuk a munkát, a feladatunk nem változott. Az egyetem stratégiáját és a piaci igényeket követve, a hallgatókat mindenekelőtt szem előtt tartva szeretnénk tovább haladni az egyetem szépívű fejlődési pályáján” – fogalmazott.
A Szenátus az egyetem egyik legfontosabb döntéshozó testülete, ezért összetételének és működési rendjének megújítása nem pusztán formai változást jelent. Az új keretek között az intézmény továbbra is az oktatás, a kutatás és a hallgatói érdekek összehangolására törekszik, miközben a képzéseknek és az egyetemi működésnek a változó társadalmi és munkaerőpiaci igényekhez is igazodnia kell.
Az egyetem filozófiája stabil. Minőségi, innovatív és egyben a közösségi értékekre épülő, oktatás és kutatás, biztonságos és fenntartható működés. Soproni Egyetem, Természetesen veled!
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében