Bensőséges és megindító megemlékezést tartottak a Soproni Egyetem Botanikus kertjében álló Őrtüzek emlékműnél a II. ágfalvi csata hőseinek emlékére. Oktatók, hallgatók, firmák és balekok együtt hajtottak fejet azok előtt a fiatalok előtt, akik 105 évvel ezelőtt életüket adták Sopronért és az alma materért.
A Himnusz eléneklésével kezdődött az ünnepség, majd ifj. dr. Sarkady Sándor verssel idézte fel a múltat. Ezt követően dr. Bende Attila, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának adjunktusa mondott emlékező beszédet.
Felidézte, hogy a Selmecbányáról Sopronba került főiskolások számára az első világháború lezárása nem jelentette a megpróbáltatások végét. A fiataloknak hamarosan újra bizonyítaniuk kellett elkötelezettségüket választott hazájuk és az őket befogadó város iránt. Az 1921-es nyugat-magyarországi felkelésben több főiskolás is részt vett, közülük pedig Machatsek Gyula erdőmérnök hallgató és Szechányi Elemér bányamérnök hallgató életét vesztette.
„Emlékezzünk a tragikus éjszakai harc fiataljaira, akik vérükkel pecsételték meg elkötelezettségüket a magyar hazáért” – fogalmazott.
Buni Bence, az Erdőmérnöki Kar valétaelnöke arról beszélt, hogy a mai hallgatók számára különösen fontos megőrizniük ezt az örökséget.
„Nem kényszerből és nem parancsból, hanem hazaszeretetből, hazafiasságból védték Sopront” – emelte ki. Hozzátette: a két fiatal hallgató áldozata arra is emlékeztet, hogy a selmeci diákhagyományok nem pusztán szokások, hanem olyan közösségi értékek, amelyek generációról generációra továbbadódnak.
„Lebegjen ez a szemünk előtt, és legyen ez példa minden diáknak, öregdiáknak, akik részesei lehetünk a selmeci–soproni diákhagyományoknak”.
A megemlékezők sorát Fodor László, a Selmeci Társaság elnöke zárta. Beszédében hangsúlyozta: a múlt felidézése nem pusztán a gyászról szól, hanem arról is, hogy a korábbi nemzedékek példájából mit vihetünk tovább.
„A mai nap nem a gyászról, hanem az emlékezésről kell, hogy szóljon. A hősi halottak történetében a bátorságot, az egységet és az áldozatkészséget kell meglátnunk"-mondta.
Az ünnepség végén az emlékezők koszorúkat helyeztek el az Őrtüzek emlékművénél, majd gyertyagyújtással tisztelegtek Machatsek Gyula, Szechányi Elemér és valamennyi egykori hallgató emléke előtt.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében