
Kishaija Noel, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának PhD-hallgatója nyerte el a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) ugandai nagyköveti tisztségét a 2026/2027-es tanévre.
Az új DOSZ-nagykövetek hivatalos bemutatkozására és beiktatására a Pécsi Tudományegyetem által rendezett Tavaszi Szél Konferencián került sor 2026. június 19–21. között. A DOSZ nagyköveti programjának célja, hogy erősítse a Magyarországon tanuló nemzetközi doktoranduszok közötti kapcsolatokat, valamint elősegítse aktív részvételüket a hazai tudományos és kutatási életben.
Nagykövetként Kishaija Noel összekötő szerepet tölt majd be az Ugandából érkező doktoranduszok és a nemzetközi kutatói közösség között. Feladatai közé tartozik a tudományos és közösségi programokban való részvétel ösztönzése, az együttműködések elősegítése, valamint a Magyarországon doktori tanulmányokat tervező ugandai hallgatók támogatása és mentorálása.
„Megtiszteltetés számomra, hogy képviselhetem a Magyarországon tanuló ugandai doktoranduszokat. Küldetésemnek tekintem a tudományos kapcsolatok erősítését, a nemzetközi együttműködések előmozdítását és a kulturális párbeszéd támogatását” – fogalmazott Kishaija Noel.
A PhD-hallgató külön köszönetét fejezte ki a Soproni Egyetemnek a nemzetközi hallgatók folyamatos támogatásáért, valamint azért az inspiráló és befogadó környezetért, amely kiváló feltételeket biztosít a tudományos fejlődéshez, a kutatási innovációhoz és az interkulturális kapcsolatok építéséhez.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében