Rendhagyó és különleges kiállítás nyílt a Soproni Egyetem Esterházy Palota Erdészeti Múzeumában, amely látványos színpadi maketteket mutat be egy újfajta megközelítésben.
A Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar 20 hallgatójának olyan munkáját tekinthetik meg az érdeklődők, amelyek magyar népmesék világát értelmezik újra színpadi díszletként. A makettek mögött tervek, közös gondolkodás, gyakorlati munka és művészeti együttműködés áll.

A kiállítást Rátóti Zoltán Kossuth - és Jászai Mari-díjas színész nyitotta meg, aki személyes élményét is megosztotta az egybegyűltekkel.
„Amikor beléptem ide és megnéztem ezt a kiállítást, valami hasonló érzés fogott el, mint amikor Salzburgban Mozart operáinak díszletterveit láttam. Ez a kis mikrovilág lenyűgöző volt számomra.”
A művész szerint külön érték, hogy a hallgatók kézzel, időt és figyelmet fordítva készítették el alkotásaikat.
„Nem elég lerajzolni. Az, hogy valaki kivágja, összeragasztja, megépíti és időt tölt vele, ma fantasztikus értéket képvisel.”
Beszédében kiemelte a Soproni Egyetem, a Nemzeti Színház és a művészeti világ együttműködésének jelentőségét is.

A megnyitón prof. Dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora a kiállítást egy különleges tanulási folyamat eredményének nevezte.
„Most képzeletben ott állnak Londonban a King's Cross 9 és ¾-ik vágányánál, gyermekkori álmaikat valósították meg. A gyerekek számára sokkal fontosabb az a kreatív világ, amit élő díszletek, fények és mozgások teremtenek meg, mint a készen kapott történetek.”

A rendezvényen prof. Dr. Magoss Endre, a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar dékánja is köszöntötte a megjelenteket.
„A legfontosabb, hogy egy terv meg is valósuljon. Ezek a projektek sokkal több eredményt adnak a hallgatóknak és a látogatóknak is.”
Külön köszönetet mondott Tóth Kázmérnak, aki a projekt szakmai motorjaként segítette a munkát.

Prof. Dr. Markó Balázs, a Kreatívipari Intézet igazgatója a kreativitás emberi oldalát emelte ki.
„A kreatív ipar nem egyéb, mint maga a kreatív ember. Feladatunk embereket építeni, gondolkodást, filozófiát és közösséget teremteni.”
Szerinte a kreativitás három pillére az intuíció, az invenció és az innováció és ezek együtt teszik lehetővé, hogy az ötletből valódi alkotás szülessen.
A kiállítást körbejárva egy egészen lenyűgöző világ tárul a látogató szeme elé. Látszik, hogy a makettek szívvel-lélekkel készültek. Mindegyik egy történet, egy elképzelt világ és egy fiatal alkotó látásmódjának lenyomata. Már csak ezért is érdemes megnézni.
A tárlat egészen októberig látogatható.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- Mit mesélne egy hársfa, amely évszázadok történeteinek volt tanúja?
- Soproni Egyetem: Kassai Lajos a Ligneum Pódium színpadán
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai