
Közös szakmai napot szervezett a Soproni Egyetem és az ÉVOSZ Fenntarthatósági Tagozata, amelyen az építőipar és a zöld átállás kapcsolatát, valamint a hazai faanyagok újszerű hasznosítási lehetőségeit vizsgálták a szakemberek. Az esemény résztvevői az elméleti előadások mellett megismerhették az egyetem falai között működő, a jövő építőanyagait tesztelő laboratóriumokat, és választ kaphattak arra, hogyan reagálhat a szektor a klímaváltozás égető kihívásaira.
A rendezvény fókuszában a hazai erdők kincseinek fenntartható felhasználása és a karbonsemleges építészet állt. A szakmai program során szó esett a fa építőipari termékek szénlábnyomáról, a környezetvédelmi (ESG) adatok hitelesítéséről, valamint olyan innovatív egyetemi fejlesztésekről is, mint a nyár- és csertölgy gerendák, vagy a helyszínen bemutatott „mini faház”.
Az esemény kiemelkedő jelentőségét mutatta, hogy az építésügyi szektor legmeghatározóbb szereplői – köztük a Főber Zrt., az Óbuda-Újlak Zrt., a HelloParks, a Weinberg ’93 Kft., a VELUX, a Cordia és a Paulinyi & Partners szakértői – is képviseltették magukat.
Prof. Dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora beszédében kiemelte az intézmény kulcsszerepét és elkötelezettségét a klímaváltozás elleni küzdelemben, amelynek legfőbb eszközei a magyar erdők. A rektor hangsúlyozta, hogy a fenntartható erdőkezelésből származó faanyagok esetében az a legfontosabb cél, hogy a megkötött szén-dioxidot minél hosszabb ideig magukban tartsák.
„Azt kell elérni, hogy a fa alapanyag minél tovább őrizze a lekötött szenet. Tehát ne elégessük lehetőség szerint, ne tűzifát csináljunk belőle, hanem olyan késztermékeket, amelyek épületfában vagy bútor- és asztalosipari termékekben nyilvánulnak meg” – mutatott rá Prof. Dr. Fábián Attila.
A rektor bejelentette, hogy az egyetem hamarosan átadja az intézmény területén épülő, teljesen fából készülő, úgynevezett CLT-tartószerkezetű épületét, amely Magyarország első többszintes, tisztán fa szerkezetű középülete lesz. Példaként említette Ausztriát, Észak-Európát és Észak-Amerikát, ahol ennek már komoly hagyományai vannak:
„Nekünk most ezt kell megtanulni, hogy minél inkább fában tudjuk tartani a lekötött szenet, és ne a levegőbe eresszük, és azáltal erősítsük az üvegházhatást. Ebben elkötelezettek vagyunk, és mind a faiparban, mind az erdőgazdálkodásban ezt szolgáljuk.”
Kálmán Péter, az ÉVOSZ Fenntarthatósági Tagozatának elnöke kifejtette, hogy a szervezet a teljes építőipari láncot – a tervezőktől és kivitelezőktől az üzemeltetőkig – szeretné közelebb hozni ehhez a környezettudatos szemlélethez. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy csökkenteni lehessen az iparág hatalmas ökológiai lábnyomát, különösen a hulladékgazdálkodás és az energiafelhasználás terén. Az elnök kiemelte a Soproni Egyetemmel való szakmai együttműködés fontosságát, hiszen az intézményben évszázados hagyománya és kézzelfogható eredményei vannak a fahasználat kutatásának.
Arra a kérdésre, hogy hazánk mennyire áll készen a karbonsemleges építészetre, Kálmán Péter elmondta, hogy ez globálisan is óriási feladat előtt álló cél. Bár Magyarországon már vannak előremutató kezdeményezések, a teljes szemléletváltáshoz még idő kell.
„Ez még azért jó pár év lesz, mire mind az építőanyaggyártásban, mind a rendes tervezésben, kivitelezésben ezek az irányok elterjednek, illetve ehhez olyan beruházói szándék is kell, ami ezt támogatja”– nyilatkozta a tagozati elnök, utalva az egyre szigorodó európai uniós irányelvekre és elvárásokra is.
„Azt gondolom, hogy a magyar társadalom készen áll, de még ezzel egy hosszú út áll előttünk”– tette hozzá a szakember.

Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- A Soproni Egyetem hallgatói és oktatói készítették a Legendák! musicalshow látványvilágát
- A campus visszavár: elindult a nyilvános jegyértékesítés az V. Soproni Egyetemi Napra
- A Soproni Egyetem döntős az International Green Gown Awards 2026 versenyén
- Myxomatózis – élvonalban a Soproni Egyetem Kutatócsoportja
- Közösség, kultúra, élmény: ismét különleges színházi esték a Soproni Egyetemen
- Egyre erősebb a Soproni Egyetem alumni közössége – Te már csatlakoztál?
- Visszatér a campusra a Soproni Egyetemi Nap: ünnepeljük együtt az ötödik születésnapot!
- A Soproni Egyetem kutatói igazolták az ázsiai kőrisrontó-karcsúdíszbogár hazai megjelenését
- Családi élménynap: Egyetemi támogatással utaztak rászoruló gyermekek a Familyparkba
- A Soproni Egyetem hallgatói a kulisszák mögött is meghatározó szereplői voltak a SopronFestnek