A Soproni Egyetem Botanikus kertjében egy elbűvölő és meseszép kiskertben a diákok mellett az egyetem munkatársai is termeszthetnek zöldségeket, vagy akár pihenhetnek is a szabadban.
A kertet Péterfalvi Ágnes, a Botanikus kert vezetője adta át.
"A cél az volt, hogy ne csak egy bemutatókertet hozzunk létre, hanem egy olyan helyet, ahol közösen dolgozhatnak és ki is kapcsolódhatnak az egyetemi polgárok."
A kert különlegessége, hogy mindent próbáltak saját erőből és természetes anyagokból megoldani. A magaságyások mellé kerülő asztalok és padok például a Botanikus kert elszáradt fáiból készültek.
A veteményesben fontos szabály a biogazdálkodás. Tilos a műtrágya és a vegyszeres permetezés. A kártevők ellen természetes módszerekkel, például növénytársításokkal (büdöske és paradicsom párosításával) védekezhetnek. A szakemberek még abban is segítenek, hogyan lehet rovarűző növényekkel védeni a termést.
A hallgatók már nagyon várták a nyitást. Több csapat is jelentkezett, akik sorsolással kapták meg a saját ágyásaikat. Az egyik lelkes csapat tagjai – Keszthelyi László, Cselédes Csongor, Garamvári Zsombor és Kinczel Áron – elárulták, hogy náluk már a szobában nőnek a paradicsomok, amiket alig várnak, hogy kiültethessenek.
A fiúk alapzöldségekben, sárgarépában, fehérrépában és uborkában gondolkodnak, de még egy-egy cukkini is helyet kaphat a sarokban.

Mivel a kert rendkívül bájos és nyugodt ide bárki bátran kiülhet reggelizni, ebédelni, vagy csak beszélgetni egy kicsit a tanórák után. A legfontosabb cél – az önellátáson túl- , hogy a kert megteljen élettel, és mindenki jól érezze magát a Soproni Egyetem legújabb zöld szigetén.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- Soproni Egyetem: Kassai Lajos a Ligneum Pódium színpadán
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész