Egy különleges és felkavaró előadást láthattak azok, akik kedden este elmentek a Soproni Egyetem látogatóközpontjába. A Ligneum falai között Háy János „A Gézagyerek” című művéből készült keresztmetszetet adták elő az SZFE végzős hallgatói, ami után nehéz volt megszólalni.
A történet középpontjában egy édesanya és felnőtt, autista fia áll. Az anya mindent megtesz, hogy megvédje gyerekét a falu gúnyolódásától és az emberek közönyétől. Még munkát is szerez neki a bányában, hogy a fiú hasznosnak érezhesse magát. A nézők pedig végigkövethették, mekkora teher és egyben mekkora erő kell ahhoz, hogy valaki így szeresse és óvja gyermekét.
Megrendítő volt látni anya és gyermeke belső küzdelmét. Az édesanya mindenáron megpróbál segíteni fiának, munkát szerez neki, ugyanakkor folyamatosan aggódik érte, a gondolatai szinte mindig körülötte forognak. A fiú pedig eleinte boldog, hogy eljárhat dolgozni, de idővel haszontalannak érzi azt, amit csinál.
Bayer Fruzsina és Antalovics Péter, az SZFE ötödéves zenés-színművész hallgatói olyan vibráló energiával hozták elénk ezt a szívszorító, de ugyanakkor lélekemelő kapcsolatot, hogy a nézőtérről szinte tapintható volt a feszültség. Az előadást Tóth Lázár játéka tette teljessé, a zenei aláfestés pedig csak tovább fokozta az érzelmi hatást.
Bár a darab egy sérült gyermeket nevelő család mindennapi küzdelmeit mutatta be, az üzenete mégis sokkal több annál. Az előadást nézve rá kellett jönnöm, hogy a magány és a kapcsolatok hiánya nem betegségfüggő.
A Ligneum falai között egy felkavaró, újragondolt víziót láthattunk. Nem volt hibáztatás, nem volt mutogatás, csak a tiszta valóság. Azt gondolom „A Gézagyerek” mindenki szívét megnyitotta és aki jelen volt megtanulta, hogy a feltétel nélküli szeretet ugyan a legnagyobb áldozat, de egyben a legnagyobb erő is.
Fotó: Rombai Péter
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- A Soproni Egyetem hallgatói és oktatói készítették a Legendák! musicalshow látványvilágát
- A campus visszavár: elindult a nyilvános jegyértékesítés az V. Soproni Egyetemi Napra
- A Soproni Egyetem döntős az International Green Gown Awards 2026 versenyén
- Myxomatózis – élvonalban a Soproni Egyetem Kutatócsoportja
- Közösség, kultúra, élmény: ismét különleges színházi esték a Soproni Egyetemen
- Egyre erősebb a Soproni Egyetem alumni közössége – Te már csatlakoztál?
- Visszatér a campusra a Soproni Egyetemi Nap: ünnepeljük együtt az ötödik születésnapot!
- A Soproni Egyetem kutatói igazolták az ázsiai kőrisrontó-karcsúdíszbogár hazai megjelenését
- Családi élménynap: Egyetemi támogatással utaztak rászoruló gyermekek a Familyparkba
- A Soproni Egyetem hallgatói a kulisszák mögött is meghatározó szereplői voltak a SopronFestnek