A Soproni Egyetem kiemelt szerepet vállal a kulturális értékek közvetítésében és a közösségi élmények erősítésében. Ennek szellemében valósult meg március végén a „Forrai 100” elnevezésű zenei rendezvénysorozat, amely hat nap alatt kilenc programon keresztül kínált sokszínű zenei élményt a résztvevők számára a Ligneum Rendezvényház falai között.
Az esemény a Benedek Elek Pedagógiai Kar, a Hunyadi János Evangélikus Alapfokú Művészeti Iskola és a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar együttműködésében jött létre, példát mutatva arra, miként kapcsolódhat össze a felsőoktatás, a művészeti nevelés és a professzionális zenei élet.
A programsorozat közel 920 látogatót vonzott, akik között minden korosztály képviseltette magát: az öt hetes csecsemőtől a szépkorú, többgenerációs családtagokig. A rendezvények célja az volt, hogy mindenki számára elérhetővé és átélhetővé tegye a minőségi zenei kultúrát, miközben teret adott a tanulásnak, az élményszerzésnek és a közösségi kapcsolódásnak.
A szervezők jóvoltából voltak kifejezetten szakmai programok egyetemistáknak, gyakorló óvodapedagógusoknak és tanároknak, erőt meríthettek a nézők a magyar népdalkincs páratlan tengeréből, a Piano Day napján pedig 3 koncerten keresztül ünnepelték a „hangszerek királyát”. Ha a zenészeket is hozzászámoljuk, közel ezren élvezték a zenét a Ligneumban – és ahogy az egyik lelkes látogató fogalmazta meg a rendezvénysorozat után: „Minden program után gazdagabban mentünk haza”! Köszönjük, hogy együtt éltük meg ezt!
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében