Különleges diplomáciai találkozó helyszíne volt a Soproni Egyetem, ahol Dr. Kozma Ákos alkotmánybíró kezdeményezésére Őexcellenciája, Tahir Taghizade, Azerbajdzsán nagykövete és a hazánkban tanuló azeri diákok küldöttsége tett látogatást.
A delegációt Prof. Dr. Fábián Attila rektor köszöntötte, kiemelve, hogy az egyetem több évszázados hagyományai és a modern, fenntarthatóságra épülő szemlélete vonzó célponttá teszi az intézményt a nemzetközi hallgatók számára is.

Dr. Kozma Ákos alkotmánybíró már több közös programot szervezett a nagykövettel. Köszöntőjében kiemelte, hogy az intézmény különleges helyet foglal el a magyar felsőoktatásban:
„A Soproni Egyetem nyitottságot és dinamizmust szimbolizál. Megtestesít minden olyan értéket, amit Magyarországon fontosnak érzünk.”
Az alkotmánybíró közvetlenül az azeri hallgatókhoz is szólt:
„Járjanak nyitott szívvel Magyarországon! Érezzék azt a szeretetet, amit országunk kínál Önöknek.”
Tahir Taghizade nagykövet elmondta, hogy elégedett az eddigi közös munkával. Külön kiemelte, mekkorát nőtt az azeri diákok száma Sopronban:
„Amikor először jártam itt, még csak egyetlen azerbajdzsáni hallgató tanult az egyetemen. Azóta ez a szám a többszörösére nőtt. Bízom benne, hogy az utódom idején újabb többszörös növekedés lesz.”
Az esemény kiemelt pillanataként, a prominens vendégek jelenlétében, a Soproni Egyetemen frissen létrejött Nemzetközi Kortárs Segítő Csoport tagjai vehették át felnőttképzési tanúsítványaikat. Az újonnan képzett segítők a jövőben közvetlen támogatást nyújtanak a nemzetközi hallgatók számára, tovább erősítve az egyetem befogadó és támogató közösségét.
A hivatalos program a 100 éves Botanikus Kertben zárult, ahol a küldöttség megtekintette a 2022-ben, a magyar-azeri diplomáciai kapcsolatok 30. évfordulójára ültetett platánfát.
Prof. Dr. Fábián Attila rektor hangsúlyozta, hogy a felsőoktatás valódi híd szerepet tölt be:
„ A közösen ültetett emlékfánk ma is élő jelképe barátságunknak. Jelenleg kettős diploma megállapodással rendelkezünk az Azerbaijan Technologikal University-vel, ami fontos mérföldkő az együttműködésünk elmélyítésében."

A nagykövet is különleges jelentőséget tulajdonított a fának:
„Ennek a platánnak a gyümölcse ez az együttműködés. Idővel túl fogja nőni az összes többi fát a környéken, ez a mi kapcsolatunk szimbóluma."
A látogatás végén Tahir Taghizade nagykövet úr nem rejtette véka alá elismerését, és hivatalos útra invitálta az egyetem vezetését:
„Nagyon szívesen látnám a rektor urat és az alkotmánybíró urat idén ősszel Azerbajdzsánban. Úgy érzem, a magyar-azeri együttműködés oktatási kiterjesztésének további helye van."
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- Mit mesélne egy hársfa, amely évszázadok történeteinek volt tanúja?
- Soproni Egyetem: Kassai Lajos a Ligneum Pódium színpadán
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai