Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a Soproni Egyetem több munkatársa is rangos városi és állami kitüntetésben részesült.
A nemzeti ünnep alkalmából átadott díjak olyan szakemberekhez kerültek, akik évtizedeken át tartó, áldozatos munkájukkal járultak hozzá Sopron város fejlődéséhez, valamint a magyar tudomány és oktatás hírnevének öregbítéséhez.

Sopron város egyik legmagasabb kitüntetését, a PRO Urbe díjat idén Dr. habil. Varga László, a Benedek Elek Pedagógiai Kar dékánja vehette át.
Ezt az elismerést olyan személyek vagy közösségek kaphatják, akik több éven át tartó kiemelkedő munkásságukkal jelentősen hozzájárultak a település fejlődéséhez, hírnevének növeléséhez a gazdaság, a kultúra, a tudomány, az oktatás vagy az egészségügy terén.
A köztársasági elnök által adományozott érdemrendekkel azokat ismerik el, akik a kultúra, a tudomány és a művészet területén Magyarország érdekeit és az egyetemes emberi értékeket gyarapítják.

Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át Dr. Hartl Éva, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának egyetemi docense. Az elismerés a haza érdekeinek előmozdításában, valamint az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett áldozatos tevékenységének szól.

A tudományos utánpótlás és a hagyományőrzés területén végzett munkát is elismerték, hiszen Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta Dr. Bende Attilának, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kara Vadgazdálkodási és Vadbiológiai Intézetének egyetemi adjunktusának. A díjjal az egyetem hagyomány- és szakmatörténetét feldolgozó értékes tevékenységét, valamint nemzetközi szinten is kiemelkedő kutatómunkáját ismerték el.

Varga-Bajusz Veronika és Kiss-Hegyi Anita államtitkárok a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatával tüntették ki Tóth Györgyöt, a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Karának mérnöktanárát. Az elismerés a Faipari Termékfejlesztő és Szolgáltató Központban végzett magas színvonalú, példamutató szakmai munkájának és oktatói tevékenységének állít emléket.
Életfa Emlékplakettel az agrár-, erdő- és vidékgazdálkodás területén végzett hosszú távú, kimagasló munkát díjazzák, ahol a fokozatok életkori elvárásokhoz is kötöttek és amelyet az Agrárminisztérium ítél oda.
Az Életfa Emlékplakett arany fokozatát (90. életévhez vagy kivételes életúthoz kötve) Dr. Bariska Mihály professzor, a faanyagtudomány nemzetközi szaktekintélye kapta. Több évtizedes, határokon átívelő kutatói és oktatói életműve a magyar faipar hírnevét is megerősítette.
Az Életfa Emlékplakett ezüst fokozatában részesült (80. életévhez kötve): Prof. emeritus Lett Béla, aki az erdőgazdálkodás pénzügyi stabilitásának elméleti és gyakorlati megalapozásával, valamint generációkat formáló szakmai elhivatottságával teremtett maradandó értéket.
A kitüntetetteknek ezúton is gratulálunk!
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- A Soproni Egyetem hallgatói és oktatói készítették a Legendák! musicalshow látványvilágát
- A campus visszavár: elindult a nyilvános jegyértékesítés az V. Soproni Egyetemi Napra
- A Soproni Egyetem döntős az International Green Gown Awards 2026 versenyén
- Myxomatózis – élvonalban a Soproni Egyetem Kutatócsoportja
- Közösség, kultúra, élmény: ismét különleges színházi esték a Soproni Egyetemen
- Egyre erősebb a Soproni Egyetem alumni közössége – Te már csatlakoztál?
- Visszatér a campusra a Soproni Egyetemi Nap: ünnepeljük együtt az ötödik születésnapot!
- A Soproni Egyetem kutatói igazolták az ázsiai kőrisrontó-karcsúdíszbogár hazai megjelenését
- Családi élménynap: Egyetemi támogatással utaztak rászoruló gyermekek a Familyparkba
- A Soproni Egyetem hallgatói a kulisszák mögött is meghatározó szereplői voltak a SopronFestnek