Prof. Dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora is részt vett a III. Üzbég–Magyar Rektori Fórumon, amelyet március elején rendeztek meg Üzbegisztánban. A többnapos szakmai találkozó célja a magyar és üzbég felsőoktatási intézmények közötti tudományos és oktatási együttműködések erősítése volt.
A fórum ünnepélyes megnyitóján felszólalt Üzbegisztán felsőoktatási, tudományos és innovációs minisztere, valamint a Magyar Rektori Konferencia elnöke is. A programnak olyan ikonikus üzbég városok adtak otthont, mint Taskent, az ország modern tudományos és oktatási központja, illetve a történelmi jelentőségű Szamarkand, amely a Selyemút egyik legismertebb kulturális csomópontja.
A találkozó során a résztvevő rektorok számos szakmai programon vettek részt. A konferencia középpontjában az oktatás és kutatás jövője, különösen a mesterséges intelligencia szerepe, az egyetem–ipar együttműködések fejlesztése, valamint a technológiatranszfer és az innováció állt. A programban kiemelt helyet kaptak az egyetemi kutatások piaci hasznosításáról, a startup-ökoszisztémák erősítéséről, valamint a nemzetközi közös laboratóriumok és kutatási projektek kialakításáról szóló szakmai szekciók.
A fórum fontos eleme volt a kétoldalú intézményi találkozók sora is, ahol a magyar és üzbég egyetemek vezetői közvetlenül egyeztettek a jövőbeni együttműködésekről. A Soproni Egyetem iránt már az utazás előkészítése során jelentős érdeklődés mutatkozott, amely egybevág intézményünk nemzetköziesítési törekvéseivel.
A találkozók eredményeként Soproni Egyetem rektora számos neves, az intézmény szakterületeihez kapcsolódó intézménnyel írt alá Együttműködési megállapodást:
- Navoi State University of Mining and Technologies,
- Tashkent State Agrarian University,
- Namangan State Technical University,
- Samarkand State Architecture and Construction University
- Bukhara State Pedagogical Institute
- Kimyo International University of Tashkent
- “Silk Road” International University of Tourism and Cultural Heritage
- Tashkent State University of Economics
- National University of Uzbekistan
- International Institute of Food Technology and Engineering
A fórum folytatásaként máris elkezdődtek a vizsgálatok az együttműködési partnerségek szakmai programmal történő feltöltéséről, ennek köszönhetően előkészítés alatt áll egy olyan bővebb együttműködési megállapodás, amely a közös kutatások, az oktatási kapcsolatok és a tudományos partnerség további erősítését célozza.
Az idei III. Üzbég–Magyar Rektori Fórumon tett előrelépés ígéretes bizonyítéka annak, hogy Soproni Egyetem számára a közép-ázsiai felsőoktatási és kutatási térségben kiváló lehetőségek állnak rendelkezésre.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- A Soproni Egyetem hallgatói és oktatói készítették a Legendák! musicalshow látványvilágát
- A campus visszavár: elindult a nyilvános jegyértékesítés az V. Soproni Egyetemi Napra
- A Soproni Egyetem döntős az International Green Gown Awards 2026 versenyén
- Myxomatózis – élvonalban a Soproni Egyetem Kutatócsoportja
- Közösség, kultúra, élmény: ismét különleges színházi esték a Soproni Egyetemen
- Egyre erősebb a Soproni Egyetem alumni közössége – Te már csatlakoztál?
- Visszatér a campusra a Soproni Egyetemi Nap: ünnepeljük együtt az ötödik születésnapot!
- A Soproni Egyetem kutatói igazolták az ázsiai kőrisrontó-karcsúdíszbogár hazai megjelenését
- Családi élménynap: Egyetemi támogatással utaztak rászoruló gyermekek a Familyparkba
- A Soproni Egyetem hallgatói a kulisszák mögött is meghatározó szereplői voltak a SopronFestnek