
2026. március 10–11-én a svédországi Malmö ad otthont a 45 európai országot tagjait összefogó Forest Europe folyamat szakértői szintű találkozójának (Expert Level Meeting – ELM), amely az európai erdőpolitikai együttműködés egyik fontos állomása. A tanácskozáson a részt vevő országok szakértői a június elején Stockholmban megrendezendő miniszteri konferenciát készítik elő, ahol várhatóan elfogadják a Stockholmi Miniszteri Nyilatkozatot, amely a kontinens erdőgazdálkodásának jövőbeli irányait határozza meg.
A malmöi egyeztetésen a résztvevők a fenntartható erdőgazdálkodás erősítésével, az európai erdők gazdasági, társadalmi és környezeti szerepével, valamint a Forest Europe együttműködés jövőbeli működésével és finanszírozásával kapcsolatos kérdéseket vitatják meg. A szakértők áttekintik a szervezet aktuális munkaprogramjának megvalósítását is, valamint olyan aktuális témákról cserélnek véleményt, mint a zöld erdészeti munkahelyek fejlesztése vagy az erdészeti szektor geopolitikai kihívásokra való felkészültsége.
A találkozó kommunikációs és vizuális dokumentációjában ezúttal is fontos szerepet kap a Soproni Egyetem csapata. Az egyetem médiastúdiójának munkatársai felelnek az eseményhez kapcsolódó mozgó- és állóképes tartalmak elkészítéséért: videófelvételek, interjúk, fotók és egyéb kommunikációs anyagok készülnek a szakértői találkozón. A felvételek között rövid videónyilatkozatok is szerepelnek, amelyekben a résztvevők megosztják tapasztalataikat a fenntartható erdőgazdálkodás gyakorlati megvalósításáról, valamint arról, hogyan használják országukban vagy szervezetükben a State of Europe’s Forests jelentés eredményeit.

Nem először látják el a kommunikációs tevékenységet a Soproni Egyetem munkatársai a Forest Europe rendezvényein: az intézmény az európai erdészeti szakmai együttműködés aktív partnere. Magyarország egyetlen erdészeti felsőoktatási intézményeként a Soproni Egyetem számos európai szakmai szervezettel (pl: Silva Network, IUFRO, European Forest Institue) működik együtt, és rendszeresen részt vesz a nemzetközi szakmai párbeszédben is.
A malmöi szakértői találkozó fontos lépés az európai erdészeti együttműködésben, hiszen az itt megfogalmazott erdészetpolitikai javaslatok és szakmai álláspontok képezik a későbbi miniszteri szintű döntések alapját. Az esemény lehetőséget teremt arra is, hogy az európai szakemberek közösen keressenek válaszokat az erdőket érintő aktuális kihívásokra, és tovább erősítsék a fenntartható erdőgazdálkodás szerepét Európában.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- A Soproni Egyetem hallgatói és oktatói készítették a Legendák! musicalshow látványvilágát
- A campus visszavár: elindult a nyilvános jegyértékesítés az V. Soproni Egyetemi Napra
- A Soproni Egyetem döntős az International Green Gown Awards 2026 versenyén
- Myxomatózis – élvonalban a Soproni Egyetem Kutatócsoportja
- Közösség, kultúra, élmény: ismét különleges színházi esték a Soproni Egyetemen
- Egyre erősebb a Soproni Egyetem alumni közössége – Te már csatlakoztál?
- Visszatér a campusra a Soproni Egyetemi Nap: ünnepeljük együtt az ötödik születésnapot!
- A Soproni Egyetem kutatói igazolták az ázsiai kőrisrontó-karcsúdíszbogár hazai megjelenését
- Családi élménynap: Egyetemi támogatással utaztak rászoruló gyermekek a Familyparkba
- A Soproni Egyetem hallgatói a kulisszák mögött is meghatározó szereplői voltak a SopronFestnek