2025 végéhez közeledve újra együtt tekintünk vissza egy olyan évre, amely tele volt fejlődéssel, megújulással és közös sikerekkel. A Soproni Egyetem életében az elmúlt esztendő nem csupán a számokról, hanem az értékekről, a közösségről és az innovatív szemléletről szólt. prof. Dr. Széles Zsuzsanna dékán értékelése szerint a kar nemcsak megőrizte stabilitását a változó felsőoktatási környezetben, hanem jelentős lépéseket tett a digitalizáció és a nemzetközi nyitás irányába is.
A 2025-ös esztendő a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karán a negyedszázados jubileum, a technológiai megújulás és a hallgatói támogatás jegyében telt. Miközben a napi munka a modernizációról szólt, az intézmény méltó módon emlékezett meg fennállásának 25. évfordulójáról is.
Negyedszázados örökség és tudományos sikerek
A kar életében mérföldkőnek számított a májusban bemutatott jubileumi évkönyv, amely az elmúlt 25 év legfontosabb hallgatói és kutatási eredményeit foglalta össze. prof. Dr. Széles Zsuzsanna kiemelte, hogy a múlt értékeire építve a jelenben is kiváló eredményeket érnek el. Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) a hallgatók és felkészítő tanáraik a kar méretéhez képest kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.
A tudományos élet pezsgését jelzi a Soproni Pénzügyi Napok töretlen népszerűsége, valamint a fenntarthatóság köré szerveződő kutatások. A „Zöld Egyetem” koncepció mentén a kar szakemberei ma már olyan stratégiai irányokra fókuszálnak, mint a fenntartható pénzügyek vagy az erdészeti vállalkozások gazdasági elemzése.

Úttörő ösztöndíjprogram a hallgatókért
A kar vezetése felismerte a finanszírozási környezet változásait, és proaktív lépéseket tett az önköltséges képzésben résztvevők támogatására. Erre a legfontosabb példa a 2025-ben debütáló Soproni Közgász Hallgatói Ösztöndíj.
"Megalapítottuk a Soproni Közgász Hallgatói Ösztöndíjat, aminek az a lényege, hogy ha valaki nem jutott be az államilag támogatott képzésünkre, akkor az önköltség összegét megkaphatja ösztöndíj formájában" – hangsúlyozta a dékánasszony.
Hozzátette: kezdetben a hozott pontok, később pedig a tanulmányi eredmények alapján nyerhető el a támogatás, így gyakorlatilag az egyetem vállalja át a hallgatók terheit, biztosítva a tanulás lehetőségét.

Modern infrastruktúra és piaci tudás
A 2025-ös év egyik legnagyobb infrastrukturális fejlesztése a teljes IT-park megújítása volt. Minden előadó és labor új számítógépeket, projektorokat és okostáblákat kapott, augusztusban pedig egy új, 40 fős informatikai termet is átadtak. A technikai háttér mellett a szoftveres tudás is frissült. A kar beépítette képzéseibe az SAP és a Power BI rendszerek oktatását, válaszolva a vállalati szféra igényeire.
A hallgatói létszám stabilitását az angol nyelvű képzések és a nemzetközi hallgatók növekvő száma is segíti. Az új, egyéves mesterképzések – mint a felelős turizmus és a termékmenedzser-marketing szakok – pedig már az első évben népszerűnek bizonyultak.
Útravaló a jövő közgazdászainak
"Amit mi adhatunk, az a tudás. És a tudás az mindenkinek a sajátja. Azt gondolom a változásra kell a hallgatókat felkészíteni. Tehát igyekezzenek az újdonságokat, lehetőségeket, külföldi utazásokat kihasználni, hiszen minden, amit elolvasnak, megnéznek vagy meghallgatnak, az az ő sajátjuk marad."
Holnap, azaz december 31-én Prof. dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora ossza meg velünk évértékelő gondolatait.
A Soproni Egyetem „Évforduló” sorozatát a Kommunikációs és Marketing Csoport és a Soproni Egyetem Médiastúdiójának munkatársai készítették.
Kamera: Ladányi Ruben
Riporter: Divósné Varga Henrietta
Fotó: Rombai Péter
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében