A Ligneumban december 3-án a Soproni Petőfi Színház és a Soproni Egyetem együttműködésének első állomásaként különleges improvizációs esttel várták a nézőket.
Az Egy csepp színház című műsor egyszerű koncepcióra épült. Ismert filmek – többek között a Titanic, a Trója, a Harry Potter és a Csillagok háborúja – jeleneteit idézték meg a színészek úgy, hogy közben minden a pillanat varázsán múlt. És valóban, nemcsak a közönség, hanem a színészek számára is tartogatott meglepetést minden egyes feladat, hiszen a rögtönzés volt az este egyetlen biztos pontja, így a teljes előadást meglepett arcok, hatalmas nevetések és rengeteg humor jellemezte.
A program alapját a Komáromi Sándor drámatanár, mesteroktató által fejlesztett improvizációs játék adta, a soproni színház színészei pedig – Molnár Anikó, Simon Andrea, Szupper Fanni, Labán Roland, Marosszéki Tamás, Savanyu Gergely és Várhelyi Áron – hol humoros, hol egészen váratlan fordulatokkal töltötték meg a jól ismert filmjeleneteket. A közönség gyakran már az első megszólalásnál érezhette, hogy itt tényleg minden az adott másodpercen múlik.
Az estet tovább színesítette a sztárvendég, Piroch Gábor, a nemzetközileg is elismert kaszkadőr és a Magyar Filmakadémia életműdíjasa. Ezúttal rendezőként állt a színpad mellé, és kreatív ötleteivel új lendületet adott a rögtönzéseknek.
A sikeres program csak a kezdet. Sopron teátruma és a Soproni Egyetem együttműködése folytatódik, így a nézők a jövőben további közös, izgalmas színházi élményekre számíthatnak. Az Egy csepp színház első estje pedig már most megmutatta, milyen sok lehetőség rejlik ebben a friss kezdeményezésben.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében