A Soproni Egyetem mély megrendüléssel értesült róla, hogy elhunyt Orbán Júlia, a soproni kulturális élet meghatározó személyisége, aki hosszú éveken át munkájával, hivatástudatával és emberségével gazdagította egyetemünk mindennapjait.
Orbán Júlia neve szorosan összefonódott a Soproni Egyetemmel és a város kulturális életével. Több éven át vezette a soproni Gyermek és Ifjúsági Központot és nagy lelkesedéssel, szeretettel igazgatta a Soproni Egyetem Ligneum Látogatóközpontját. Emellett aktív részese volt az egyetemi rendezvények, ünnepségek megalkotásának és lebonyolításának, munkája minden alkalommal a közösség iránti elkötelezettségét tükrözte.
„Csak azzal vagyok hajlandó foglalkozni, ami értéket teremt” – vallotta. Sopron kulturális életét meghatározó értékközvetítő tevékenységét Magyar Ezüst Érdemkereszttel ismerték el.
Több évtizeden át teljes szívvel dolgozott azon, hogy a közösségi élet ünnepeit méltó keretben, a kultúra és az összetartozás jegyében valósítsa meg. Munkájával hozzájárult a soproni irodalmi és művelődési hagyományok ápolásához is.
A népművelőként és versmondóként ismert tanárnő egész életében a kulturális értékek átörökítését tekintette hivatásának. Hitvallása szerint:
„Egy népművelőnek – mert annak tartom magam – legfőbb célja, hogy elődeink nemes kulturális hagyományait követve megtartsa, s tovább örökítse az értékeinket az utódoknak. Ezáltal, ahogy Wass Albert is írja: "a kulturált ember látni és érezni tudja a szépet és a jót.’”
Nemcsak szervezőként ismertük. Mint elismert versmondó és pedagógus is értéket teremtett. Hozzájárulva ahhoz, hogy diákjaink megélhessék a költészet, a magyar szó erejét és mélységét. A Magyar Kultúra Lovagja elismeréssel is kitüntetett Orbán Júlia így mesélt magáról:
„Sok mindent köszönhetek a verseknek, hiszen felemeltek, amikor elestem, némelyek a halál torkából hoztak vissza, és voltak, amelyek igazságomban erősítettek, hogy nem vagyok egyedül, tartozom valakiknek valamivel.”
Orbán Júlia munkássága, szeretete és közösségépítő ereje pótolhatatlan értéket jelentett a Soproni Egyetem számára. Embersége, kultúraszeretete és kifogyhatatlan lelkesedése példát mutatott mindazoknak, akik vele dolgozhattak vagy rendezvényeit látogatták.
A Soproni Egyetem nevében mély részvétünket fejezzük ki Orbán Júlia családjának, barátainak és kollégáinak. Emlékét tisztelettel megőrizzük! Szellemisége tovább él munkánkban, ünnepeinkben.
Nyugodjon békében!
A Soproni Egyetem közössége tisztelettel és hálával őrzi emlékét.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében