
Évszázados hagyomány szerint Katalin nap után tartották meg a Soproni Egyetem balek-és gólyabálját a Soproni Egyetemen. A négy kar hallgatói többszázan együtt ünnepelték a balekoktatás és az első félév lezárását, valamint a sikeres balekvizsgákat.
balek! Én téged megkeresztellek Bacchusnak, Ceresnek és a többi pogány istennek nevében! (…) - a Selmecbányáról származó hagyományos balekkeresztelés szavai ezek. A balekvizsgán megfelelt „pogányok” (elsőéves hallgatók) egy külön szakestélyen (balekkeresztelő szakestély) válnak az egyetemi diákélet teljes jogú tagjává.

A Soproni Egyetemen a tanszékezési időszakot lezáró balekbálhoz a Benedek Elek Pedagógiai Kar „gólyái” – elsőévesei is csatlakoztak, így november utolsó hétvégéjén fergeteges bállal együtt ünnepelt félezer hallgató. A bált idén Prof. Dr. Alpár Tibor, rektorhelyettes nyitotta meg. Az Ürmös Tánckör előadását az ünnepi nyitótánc követte, mely minden évben a kiválasztott díszbalekok ünnepi bemutatkozása.

Az idei balek-és gólyabál főszervezői – Buni Bence, Dorner Kinga, Kiss Kristóf Martin és számos segítőjük – híven követték a hagyományokat és ezen felül különleges programelemekkel is gazdagították a bált. A hagyományőrző karok és a pedagógiai kar összefogása, a hallgatói önkormányzat és a hagyományőrző szervezetek együtt gondolkodása élővé teszi a selmeci diákhagyományokat.

Az idei balek- és gólyabál is azt bizonyította, hogy az összefogó karok, a lelkes szervezők és az elhivatott hallgatók közösen képesek életben tartani és új tartalommal gazdagítani ezt a páratlan örökséget. Ez a közösségi erő teszi a Soproni Egyetemet az életre szóló élmények és barátságok otthonává. Éppen ez a megtartó erő vonzza évről évre az ide érkező elsőéveseket, és teszi a Soproni Egyetemet országosan is egyedülálló, vonzó célponttá – ahol a múlt értékei és a jövőbe mutató tervek találkoznak.

Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében