Idén is folytatódik a Soproni Egyetem Esterházy Palota Erdészeti Múzeumának népszerű, „Léleknek és testnek a természet kincseiből” című programsorozata, amely az adventi időszakban különleges estekkel várja a látogatókat. A művészeti és ismeretterjesztő témák mellett helyet kap a spiritualitás is. A november végétől decemberig tartó eseménysorozat minden alkalommal forraltborral és egyedi hangulattal fogadja a résztvevőket, akik a négy előadást végigjárva tombolasorsoláson is részt vehetnek.
A programsorozat november 26-án, 17:30-kor indul Kalas András természetfestő kiállításának megnyitójával „Színekből épülő természet” címmel. A megnyitót Kőhalmy Tamás tartja, az érdeklődők pedig egy rövid előadás keretében betekintést nyerhetnek az alkotói folyamat kulisszatitkaiba – majd forraltbort kóstolhatnak, és megszerezhetik a tombolasorsoláshoz szükséges első pecsétet.

December 3-án, 17:30-kor Margittai Endre Antalné zenepedagógus előadása következik „Haydn, a muzsika nagymestere” címmel. A témaválasztás nem véletlen, hiszen a zeneszerző, mint az Esterházyak udvari karmesetere többször járt a palotában. A résztvevők az est végén begyűjthetik második pecsétjüket.

December 10-én, 17:30-kor Csordás Domonkos indológus, vallás- és filozófiatudós érkezik, aki „A tér tradicionális felfogása” témakörében tart előadást. A program résztvevői újabb nyerési esélyt szerezhetnek a tombolasorsolásra.
A sorozat december 18-án, csütörtökön 17:30-kor zárul Dr. Nagy Attila asztrológus, Symbolon-kártya tanácsadó előadásával, amelynek címe: „Péter Orban és a Symbolon-kártya”. Ezen az estén kerül sor a nyeremények kisorsolására is.
A programsorozat célja, hogy művészeten, zenén, spiritualitáson és természetközeliségen keresztül teremtsen lehetőséget elcsendesedésre és feltöltődésre.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- Soproni Egyetem: Kassai Lajos a Ligneum Pódium színpadán
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész