.jpg)
A Soproni Egyetem mesterszakos hallgatója, Adriana Cristina Gazabon Rosado vehette át a Stipendium Hungaricum Excellence Award díjat nemrég Budapesten. A Tempus Közalapítvány és a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával rendezték meg az első Stipendium Hungaricum Excellence Award Gálát a történelmi Festetics Palotában. A rangos eseményen a Magyarországon tanuló nemzetközi ösztöndíjasok kimagasló tanulmányi és közösségi eredményeit ünnepelték.
„A hit és szeretet által vezetve hiszem, hogy az oktatás akkor változtatja meg az életet, ha nemcsak az elmét, hanem a szívet is fejlesztjük”- ez Adriana Cristina Gazabon Rosado, a Soproni Egyetem hallgatójának mottója. A fiatal kolumbiai hölgy a „Társadalomtudományok, bölcsészet és művészetek – Megérteni, kik vagyunk. Inspirálni, akik lehetünk” kategóriában vehette át a 2024/2025-ös Stipendium Hungaricum Excellence Award díjat. A Benedek Elek Pedagógiai Kar MA hallgatója kiemelkedő tanulmányi teljesítményével, aktív egyetemi jelenlétével és hallgatótársaiért végzett elkötelezett munkájával nyerte el a rangos elismerést.
Ebben a kategóriában országosan 16 kiváló hallgatót díjaztak, akik társadalomtudományi, művészeti és bölcsészettudományi területen nyújtottak kiemelkedőt, hozzájárulva a kulturális megértéshez, kreativitáshoz és az emberi tudás gyarapításához.
„Csodálatos élmény volt részt venni az Excellence Award Gálán. A hangulat inspiráló volt, és imádtam minden pillanatát ennek a gyönyörű helyszínnek. Igazi megtiszteltetés volt képviselni a hazámat és a Soproni Egyetemet ezen a fontos eseményen. Büszkeséggel, örömmel és új motivációval töltött el, hogy továbbra is a kiválóságra törekedjek.”- mondta el Adriana Cristina Gazabon Rosado.
A Stipendium Hungaricum Excellence Award Gálán összesen 48 hallgatót díjaztak 25 intézményből, 32 országból, három kategóriában, bemutatva a Stipendium Hungaricum közösség sokszínűségét és erejét.
Az eseményen részt vett Dr. Szűcs Ádám Imre, a képzési, ösztöndíjprogramokért és tudománydiplomáciáért felelős helyettes államtitkár, valamint Bodrogi Richárd, a Tempus Közalapítvány főigazgatója. A rendezvényen elhangzott beszédek a globális oktatás, a kulturális párbeszéd és az akadémiai kiválóság fontosságát emelték ki.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében