Óriási érdeklődés övezte az elmúlt hétvégén az Erős Emberek Európa-kupáját, aminek a Soproni Egyetem adott otthont. A nemzetközi sporteseményen 10 ország 20 versenyzője mérte össze tudását és erejét 6 különböző versenyszámban.
A Krasznai Ferenc Sportcsarnokban és az egyetem főépülete előtt zajló program mind a sportág iránt érdeklődőknek, mind pedig a helyi közönségnek különleges élményt kínált.
A versenyre tíz európai ország két-két fős csapatai érkeztek. A mezőny több versenyszámban mérte össze tudását és erejét. Kőgolyók emelésében, ötszáz kilogrammos keret cipelésében, fej fölé nyomásban, súlyfelhordásban, váltott számban, illetve a nap leglátványosabb elemének számító kamionhúzásban. Utóbbi során egy 30 tonnás járművet kellett 20 méteren keresztül elmozdítani, ami önmagában is felemelő látvány volt, így nem véletlen, hogy a helyszínen több száz néző követte figyelemmel.
A házigazda szerepét magára vállaló Soproni Egyetem atlétikai klubjának elnöke, Horváth József elmondta, hogy az egyesület számára hatalmas megtiszteltetés volt az Európa-kupa lebonyolítása. Hozzátette: A SMAFC ma már 30 szakosztályt fog össze, a Krasznai Ferenc Sportcsarnok pedig alkalmasnak bizonyult a nemzetközi szintű erőpróbák fogadására.
Az esemény látványvilága is professzionális volt. A szervezők a verseny technikai hátterét – fény- és füsthatásokat, szikraeffekteket, LED-falas vetítést és kísérőműsorokat – az egyetem együttműködésével valósították meg.
Az Erős emberek Európa-kupájának főszervezője ifj. Fekete László, kilencszeres Natúr Erős Ember világbajnok volt.
„Kiemelt célunk, hogy a sportág hagyományos értékeit mutassuk meg a közönségnek. Mint mindig, most is figyelmet fordítottunk a magyar és határon túli fiatal sportolók támogatására, valamint arra, hogy a közönség szakmailag és élmény szempontjából is színvonalas programot kapjon.
A megmérettetés végül rendkívül kiegyenlített küzdelmet hozott. A tíz résztvevő ország közül Litvánia csapata bizonyult a legerősebbnek, a második helyet Szlovákia, a harmadikat pedig Ausztria szerezte meg. A magyar versenyzők a nyolcadik helyen zártak a rangos mezőnyben.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében