Október 23-án a Soproni Egyetem közössége méltóságteljes, bensőséges megemlékezéssel tisztelgett az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt. A rendezvény néma főhajtással vette kezdetét az egyetem A épületének sarkánál, ahol az emléktábla megkoszorúzásával adóztak az egybegyűltek a forradalom soproni és országos hősei előtt. Innen közösen sétáltak át az ’56-os emlékműhöz, ahol folytatódott a megemlékezés.
A Himnusz közös eléneklése után dr. Sági Éva, a Soproni Egyetem levéltárvezetője és tudományos kutatója mondott ünnepi beszédet. Kiemelte, hogy az intézmény története szorosan összefonódik az 1956-os eseményekkel:
„Egyetemünk nagyon erős szálakkal kapcsolódik az ’56-os forradalomhoz, hiszen annak elindítói is a fiatalság, az egyetemisták voltak. Sopronban is a hallgatók reagáltak először az országos eseményekre, ők csatlakoztak a forradalmi célokhoz, és alapították meg a Magyar Egyetemisták és Főiskolai Egyesületek Szövetségét, a MEFESZ-t. A soproni fiataloknak hatalmas érdemük van abban, hogy városunkban a forradalom vértelen maradt.”

Az ünnepi gondolatokat Miklósi Fruzsina klarinétművész megható előadása követte, amely zenei pillanataival emelte az esemény fényét.
A hallgatóság nevében Kiss Péter Zoltán, valétaelnök szólt az emlékezőkhöz. Beszédében hangsúlyozta, hogy 1956 nem csupán magyar, hanem világtörténelmi jelentőségű esemény is volt:
„1956-ban mi, magyarok világforradalmat csináltunk. Hozzájárultunk a kommunista diktatúra megingatásához, és ezzel a szabadságért vívott küzdelmek sorába írtuk magunkat. A soproni forradalom is példát mutatott: a város egyetemistái, munkásai és polgárai együtt cselekedtek, békésen, de határozottan.”
Kiss Péter Zoltán felidézte a soproni eseményeket is: október 23-án a hallgatók csendes tüntetést szerveztek, hogy kifejezzék szolidaritásukat a lengyel néppel. A békés felvonulást a város rendőrei is támogatták, így Sopronban a forradalom vér nélkül, de nem áldozatok nélkül zajlott le. A fiatalok, a rendfenntartók és a határőrök példás együttműködése tette lehetővé, hogy a városban rend uralkodjon, és a közösség egységesen álljon ki a szabadság ügye mellett.
A beszédben név szerint is megemlékezett Batta Bertalan erdőmérnökről, aki a pesti harcokban vesztette életét, és akinek emléktáblája ma is az egyetem épületén található.
A valétaelnök Gárdonyi Géza szavaival zárta gondolatait:
„A magyarság nem kalapdísz, hanem a szíve mélyében viseli a magyar, mint tenger csigája a gyöngyét.”
Az ünnepség végén az egyetem karainak képviselői elhelyezték koszorúikat, majd a Szózat eléneklését követően az emlékezés mécsesei is felgyúltak.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Fa, Innováció és Jövőkép: Mérlegen a Soproni Egyetem sikeres éve
- A jövő erdeje, a jelen sikerei: Visszatekintés a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának mérföldköveire
- Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepeket kíván a Soproni Egyetem!
- Nyílt nap a Soproni Egyetemen januárban – Élmény, tudás, jövő egy helyen
- Elhunyt Mastalír Ernőné Dr. Zádor Márta a Soproni Egyetem Központi Könyvtár ny. főigazgatója
- Élethosszig tartó tanulás: Sikeres félévet zárt a Soproni Egyetem nyugdíjasegyeteme
- Diákhagyományok a Soproni Egyetemen – Firmává avatták Edét
- Elhunyt dr. Verő József a Soproni Egyetem fizika tanszékének nyugalmazott professzora
- 2025-ben is Kerékpárosbarát Munkahely a Soproni Egyetem
- Évforduló – Fejlődés, Lendület, Összetartozás