
Fennállásának 30. évfordulóját ünneplte a Faipari Egyetemi Kutatásért Alapítvány (FAEKA) a Soproni Egyetemen. A jubileum egyúttal jövőbe tekintés is: a Faipari Egyetemi Kutatásért Alapítvány továbbra is elkötelezett a fenntartható, innovatív és versenyképes hazai faipar fejlesztése mellett – együttműködésben az iparág szereplőivel, a Soproni Egyetemmel és a fiatal generációval- értettek egyet a résztvevők. A Soproni Egyetem Ligneum Rendezvényházában szervezett ünnepi eseményen a szakmai élet meghatározó szereplői, oktatók, kutatók, partnervállalatok és hallgatók egyaránt jelen voltak, hogy közösen idézzék fel az alapítvány három évtizedes szakmai és tudományos munkásságát.
A jubileumi rendezvényt prof. dr. Alpár Tibor, a FAEKA kuratóriumának elnöke, a Soproni Egyetem rektorhelyettese nyitotta meg, aki beszédében kiemelte: az alapítvány három évtizede szolgálja a tudásra vágyó hallgatók és oktatók szakmai fejlődését, valamint a hazai faipari kutatások és innovációk előmozdítását. Az alapítvány munkája évről évre a pályázatok, eszközbeszerzések, hallgatói ösztöndíjak és ipari együttműködések koordinációjával telik. „Az elmúlt 30 évben több, mint 200 pályázatot segítettünk” - hangsúlyozta prof. dr. Alpár Tibor. A rektorhelyettes azt is elmondta, hogy a Henkel Magyarország Kft. évtizedek óta elkötelezett támogatója az alapítványnak, amelyhez több más vállalat, köztük a Falco Zrt. is csatlakozott.
„Meggyőződésem, hogy a Faipari Egyetemi Kutatásért Alapítvány tevékenységére a jövőben is komoly igény lesz, a Henkel Magyarország pedig továbbra is határozottan támogatja a faipari közösség fejlődését – ezt most a jubileum alkalmából további extra hozzájárulással is szeretnénk kifejezni” – mondta el Dr. Fábián Ágnes, a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatója.

Az alapítvány kiemelt eredménye a 2015 januárjában megalakult Molnár Sándor Emlékalap- ezt már Dr. Komán Szabolcs mondta el az ünnepségen. A kuratórium titkára az alapítvány célkitűzéseit ismertette: a felsőfokú szakemberképzés és továbbképzés támogatásától a faipari kutatások, szabadalmak, publikációk aktivizálásán túl egészen a faipari képzés népszerűsítéséig.
Prof. dr. Magoss Endre, a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar dékánja előadásában a faipar helyzetét és jövőbeli irányait mutatta be. Kiemelte, hogy bár Magyarország erdővagyona az elmúlt évszázadban jelentősen növekedett, az alapanyag minőségi hasznosítása és a magas hozzáadott értékű feldolgozás további kutatást igényel.
A hazai faipar jelenleg számos strukturális kihívással néz szembe, miközben komoly lehetőségeket is rejt a fenntartható gazdaság és az innováció irányába. A faipar erősségei között szerepel a növekvő erdősültség, a fenntartható erdőgazdálkodás, valamint a Soproni Egyetem egyedülálló, vertikálisan szervezett faipari felsőoktatása, amely biztosítja az ágazat szakember-utánpótlását. A hazai innovációk közé tartozik a lombosfa-ipari felhasználás fejlesztése, az előregyártott és ragasztott fa szerkezetek kutatása- hangsúlyozta beszédében Prof. dr. Magoss Endre. A dékán a jövő feladatai között említette a hazai fatermék védjegy bevezetését valamint az innovatív faipari termékfejlesztések ösztönzését is.

Az eseményen Ecseri József, a Molnár Sándor Emlékalap kezelője is szólt a résztvevőkhöz, méltatva az alap névadójának szakmai örökségét, amely azóta is példát mutat a tehetséges és elkötelezett hallgatók támogatásában. Az Emlékalap 2014 óta több mint 7,6 millió forint adományt gyűjtött, és eddig 80 hallgató kapott ösztöndíjat. A támogatások mögött 11 vállalat és 18 magánszemély áll, akik közösen vallják: a magyar faipar jövője a tudásban, az innovációban és a Soproni Egyetemmel közös együttműködésben rejlik.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Fa, Innováció és Jövőkép: Mérlegen a Soproni Egyetem sikeres éve
- A jövő erdeje, a jelen sikerei: Visszatekintés a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának mérföldköveire
- Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepeket kíván a Soproni Egyetem!
- Nyílt nap a Soproni Egyetemen januárban – Élmény, tudás, jövő egy helyen
- Elhunyt Mastalír Ernőné Dr. Zádor Márta a Soproni Egyetem Központi Könyvtár ny. főigazgatója
- Élethosszig tartó tanulás: Sikeres félévet zárt a Soproni Egyetem nyugdíjasegyeteme
- Diákhagyományok a Soproni Egyetemen – Firmává avatták Edét
- Elhunyt dr. Verő József a Soproni Egyetem fizika tanszékének nyugalmazott professzora
- 2025-ben is Kerékpárosbarát Munkahely a Soproni Egyetem
- Évforduló – Fejlődés, Lendület, Összetartozás