.jpg)
A Soproni Egyetem és a HEINEKEN Hungária együttműködésében szeptember 24-én új fejezet nyílt a hallgatói közösségi és kulturális életben: elindult az idei Söralátét programsorozat. A nyitóesten a Platon Karataev két tagja, a Platon Duó varázsolta el a Ligneum Rendezvényház közönségét, bizonyítva, hogy a minőségi zene, a közösségi élmény és az edukáció egymást erősítve tudják megszólítani a fiatalokat. A Soproni Egyetem és a HEINEKEN Hungária együttműködésének célja, hogy olyan programokat kínáljon, ahol a minőségi kikapcsolódás mellett a felelős alkoholfogyasztás hangsúlya is erőteljesen megjelenik.

A Söralátét különlegessége, hogy a koncertek mellett minden alkalom tanulási és tapasztalati élményt is kínál. A nyitóesten Dénes Kálmán sörfőző mester mutatta be a sörfőzés titkait, mesélt az alkoholmentes sörök világáról, és interaktív kóstolóval tette emlékezetessé az estét. A játékos vakteszt során a résztvevők próbára tehették érzékeiket: vajon meg tudják-e különböztetni az alkoholmentes változatot a klasszikustól? A sikeresen tippelők a HEINEKEN Hungária ajándékaival térhettek haza.

A programsorozat üzenete egyértelmű: a Soproni Egyetem közössége egyszerre kínál élményt, tudást és felelős szórakozást.
A folytatásra sem kell sokat várni: október 8-án érkezik a második Söralátét est, amelyen a közönség kedvence, a Budai Pop Duó (Vitáris Iván és Balla Máté, az Ivan & the Parazol tagjai) lép színpadra a Ligneumban. Az ingyenes koncert előtt a résztvevők ismét interaktív programokkal hangolódhatnak: lesz közlekedésbiztonsági bemutató és tudatos alkoholfogyasztásról szóló szondás játék is. Mindez az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottságának jóvoltából valósul meg.
A Söralátét őszi sorozata novemberben egy különleges, BRENKA (Dárdai Blanka) koncerttel zárul majd.


Fotó: Rombai Péter
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében