A Soproni Egyetem Magyarországon elsőként indította el a teljes intézményre kiterjedő, szakterületekre szabott AI-asszisztensek bevezetését, amelyek az oktatást, a kutatást, az adminisztrációt és az intézményi működést is hatékonyabbá teszik. A fejlesztett virtuális segítők képesek percek alatt elvégezni olyan szakmai feladatokat, amelyek korábban heteket vettek igénybe az intézményben, ezzel magasabb szintre emelve az egyetem digitális innovációit.

A felsőoktatás jövője már nemcsak az ismeretek átadásáról szól, hanem a tanulás és a készségek hatékony, korszerű és személyre szabott támogatásáról is. Az egyetem által minden vezető, oktató, kutató, és egyéb munkatárs számára elérhetővé tett mesterséges intelligencia-asszisztensek áttörést jelentenek a mindennapokban: képesek megérteni az egyetemi szakmai igényeket és stratégai célokat, mindezeket segítve felgyorsítják a munkát, miközben új szemléletmód kialakítására ösztönöznek – hangsúlyozta Prof. Dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora. Hozzátette: a fejlesztés célja, hogy a mesterséges intelligencia ne csupán technológiai érdekesség legyen, hanem kézzelfogható, napi szintű segítség az egyetem minden polgára számára. Ehhez átfogó egyetemi útmutatás készült a mesterséges intelligencia használatáról mind hallgatók, oktatók, kutatók és munkatársak számára is. 2025 őszétől belső képzéseket és fórumokat szervez az egyetem a legjobb gyakorlatok megismerése érdekében.
Az egyik legismertebb technológiai platform segítségével a Soproni Egyetem már 2024-ben megkezdte saját, személyre és szakterületre szabott mesterséges intelligencia-asszisztenseinek fejlesztését. Azóta oktatásmódszertani támogatásban, kutatás-fejlesztési projektekben, projektmenedzsmentben, kommunikáció és marketing feladatokban, valamint jogi asszisztenciában is elkészültek vagy tesztelés alatt állnak a rendszerek. A kísérleti időszakban több területen már igazolódott a hatékonyság: oktatásmódszertani, szabályozási, piac és adatelemzési, kommunikációs és marketing feladatokban érezhetően nagy segítséget jelent: ami korábban heteket vett igénybe az most mindössze néhány percbe vagy órába telik.
Az egyetem a képzéseibe is beépíti a mesterséges intelligencia felelős használatával kapcsolatos alapismereteket és készségeket, hogy minden hallgató felkészüljön az AI kínálta lehetőségekre és kihívásokra.
A Soproni Egyetem digitális transzformációs programjának részeként megvalósuló fejlesztések megerősítik az intézmény szerepét a régió és Magyarország meghatározó tudásközpontjaként, egyúttal innovatív digitális eszközök bevezetésével növelik oktatásának és működésének hatékonyságát, valamint hazai és nemzetközi versenyképességét.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében