
Sikeresen lezajlott több mint 150 felsőoktatási szakember részvételével a PROFFORMANCE+ projekt online zárókonferenciája (A tanulás összeköt - Hírek - Tempus Közalapítvány).
A találkozón a Soproni Egyetem mint PROFFORMANCE Intézményi Nagykövet vett részt. Intézményi Nagykövetként az Egyetem elkötelezte magát az oktatás minőségének növelése és az oktatói kompetenciák fejlesztése iránt, valamint vállalta, hogy teszteli a Tempus Közalapítvány vezetésével, a nemzetközi konzorcium keretében kifejlesztett digitális, oktatói teljesítményértékelő eszközt (Profformance Assessment Tool | Profformance Assessment Tool).
A nyolc magyar PROFFORMANCE Intézményi Nagykövet közül mostanáig egyedül a Soproni Egyetem tesztelte teljeskörűen a mérőeszközt az Egyetem négy karának oktatói és hallgatói bevonásával. A pilot 2025. március 13-18. között zajlott, amelynek eredményeit az Egyetem képviseletében Dr. Sinóros-Szabó Laura tanácsadó és pályázati szakértő mutatta be a nemzetközi szakmai közönségnek. Elmondta: tapasztalataink szerint a mérőeszköz lehetőséget teremt az oktatói munka szervezeti szintű minősítésére, az ön-és társreflexióra az oktatás és tanulás támogatása terén, egyúttal szemlélteti az oktatás és tanulás továbbfejlesztésének potenciáljait is. Úgy fogalmazott: „PROFFORMANCE Intézményi Nagykövetként hiszünk a folyamatos fejlődésben, hisszük, hogy az oktatás és tanulás kölcsönhatásában mindig van lehetőség a magasabb minőség elérésére".
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében