
Miközben a végzősök számára a Valétálással megkezdődött a vizsgaidőszak, a Soproni Egyetem többi hallgatója számára május 19-én indulnak a számonkérések. A mögöttük álló félév azonban nemcsak tanulmányokról, hanem élményekben gazdag, aktív egyetemi közösségi életről is szólt – ez az, ami igazán különlegessé teszi a soproni hallgatói éveket.
Május elején ismét 24 órára a közösségi élményeké lett a főszerep a Soproni Egyetemen: megrendezésre került a hagyományos KOLIVIADAL, amelyen hét lelkes csapat mérte össze erejét, ügyességét és kitartását az egyetem öt kollégiumi épületét képviselve. A Kollégiumi Bizottság által szervezett esemény színes feladatokkal és közösségformáló kihívásokkal várta a résztvevőket szerda estétől csütörtök estig. A programok sorát kreatív feladatok, sorversenyek, városi fejtörők, sportos vetélkedők, filmvetítés és hajnalig tartó buli színesítette, csúcspontjaként pedig bográcsos főzőverseny, májusfaállítás és szabadtéri szórakoztató programok zajlottak a Baross úti kollégium udvarán. Az idei mozgó KoliKupát a legtöbb pontot szerző Fleckendecken 2.0 csapat vihette haza – egészen a következő KOLIVIADAL-ig.

A tavaszi félév során egymást érték a hallgatói programok a Soproni Egyetemen. A pezsgő egyetemi életet táncházak, szabadtéri közösségi események, bográcsozások, disznótorok és a selmeci diákhagyományokhoz kötődő ünnepségek tették emlékezetessé. Szinte minden napra jutott egy-egy olyan rendezvény, amely során a hallgatók ünnepi egyenruhába öltözve – waldenben és weblenben – lepték el Sopron utcáit. Ezek a programok nemcsak a hagyományok továbbvitelét szolgálják, hanem hozzájárulnak ahhoz is, hogy a Soproni Egyetem közössége még összetartóbbá váljon. A közösen átélt élmények, a nevetések, kihívások és ünneplések örök életre szóló barátságokat alapoznak meg.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében