
Legendás kultfilmek színpadi adaptációjával varázsolják el a közönséget a fővárosi Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész hallgatói a Ligneumban. Legutóbb a Holt költők társasága érkezett Sopronba, május 7-én pedig John Osborne Dühöngő ifjúság című drámájával készülnek a Soproni Egyetemre.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves színművész hallgatóinak vizsgaelőadásaként készült a produkció, amit azóta a Nemzeti Színház is felvett a repertoárjába. John Osborne „Dühöngő ifjúság” című drámája az 1950-es évek Angliájában játszódik, és a második világháború utáni kiábrándultságot, társadalmi feszültségeket, az elfojtott düh felszínre törését ábrázolja. Bangó Ernest, László Rebeka, Holló Patrik Albert, Varga Anna Zsófia egyetemi hallgatók mellett fellép Rátóti Zoltán, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, az SZFE korábbi rektora. Az előadás rendezője (Pányik Tamás) ugyancsak egyetemi hallgató, csakúgy, mint az adaptáció dramaturgja, rendezőasszisztense, a színpadi megjelenés látványtervezője és zenei munkatársa is. Van soproni kötődése is a hozzánk érkező előadásnak: a színpadkép kivitelezője a Soproni Egyetemen is oktató Tóth Kázmér, az Esterházy Palota Erdészeti Múzeum igazgatója, díszlettervező.
A fővárosi Nemzeti Színház, a Színház- és Filmművészeti Egyetem, és a Soproni Egyetem 2024 januárjában, a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva kötött stratégiai együttműködési megállapodást. Az együttműködés lehetőséget biztosít az SZFE hallgatóinak, hogy a Soproni Egyetem kulturális tereibe: a Ligneumba és az Erdészeti Múzeum impozáns udvarára elhozzák előadásaikat. A Soproni Egyetem olyan témájú színpadi műveket igyekszik idehozni, amelyek a hallgatói számára is érdekesek, a fiatal generációhoz szólnak. A „Dühöngő ifjúság” ilyennek ígérkezik.
Az előadás kezdete: 2025. május 7. szerda 18:00 óra (két felvonás)
Belépőjegyek korlátozott számban kaphatók:
- elővételben a webshopon keresztül (shop.uni-sopon.hu/duhongo) 1.500.-
- helyszínen (készpénzben): 2.000.-
- soproni egyetemistáknak (diákigazolvánnyal): 1.000.-
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében