
A Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézetben tartott ünnepségen 2025. március 19-én hirdették ki, hogy a Soproni Egyetem 2024-ben is elnyerte a Kerékpárosbarát munkahely címet.
A pályázattal elnyerhető elismeréssel az Építési és Közlekedési Minisztérium a kerékpározás elterjedését szolgáló, annak feltételeit javító munkáltatói intézkedéseket ismeri el.
Bói Loránd, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkára a díjátadón a munkahelyek kerékpáros közlekedést ösztönző, népszerűsítő kezdeményezéseinek fontosságát emelte ki.
A 2024-es pályázatra az országból 26 település és 33 munkahely pályázott. A nyertes közintézmények között ott van a Soproni Egyetem. A felsőoktatási intézmény kerékpáros szervizpontokkal, a dolgozóknak beszerzett kerékpárokkal, öltözővel, fedett tárolóval emellett egyetemi kerékpáros programok szervezésével tesz a kerékpározás népszerűsítéséért. A kerékpárosbarát munkahely cím bizonyítja a felsőoktatási intézmény eredményesen dolgozik a kerékpáros közlekedés népszerűsítésén, a dolgozók egészségének javításán és az intézmény ökológiai lábnyomának csökkentésén.
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében