
Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a hagyományoknak megfelelően rangos állami kitüntetéseket adományoztak, melyek között a Soproni Egyetem polgárai is elismerésben részesültek.
Prof. dr. Lükő István nyugalmazott egyetemi magántanár a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült. Elismerését, öt évtizedes tudományos és oktatói munkájáért, valamint a magyar és nemzetközi szakképzés fejlesztése iránti példaértékű elhivatottságáért kapta. 22 éven át tevékenykedett a Soproni Egyetem oktatójaként és jelenleg is aktívan részt vesz az intézmény két karának munkájában.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium 2025-ben Ferenczy Noémi-díjat adományozott Üveges Péter József formatervezőnek, kiemelkedő ipari tervezőművészeti tevékenységéért. A rangos elismerést Hankó Balázs, kultúráért és innovációért felelős miniszter nyújtotta át a Pesti Vigadóban március 13-án megrendezett ünnepélyes díjátadó gálán.
A Soproni Egyetem közössége büszkén gratulál a kitüntetetteknek és további sikereket kíván szakmai pályafutásukhoz!
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében