
Geobioinformatika vagy nemzetközi gazdálkodás angol nyelven, építőművész vagy emberi erőforrás tanácsadó- ez néhány példa a Soproni Egyetem egyedi mesterszak kínálatából.
A Soproni Egyetemre jelentkezőknek kínál segítséget az egyetem honlapján található képzéskereső. Itt gyorsan tájékozódhatnak azok is, akik már rendelkeznek felsőfokú végzettséggel és most mesterképzésre jelentkeznének.
Mesterképzésre kizárólag az a jelentkező vehető fel, aki legalább alapképzésben szerzett – vagy a 2006 előtti képzési rendszer szerinti legalább főiskolai szintű – oklevéllel rendelkezik- olvasható a felvi.hu tájékoztatásában
A Soproni Egyetem négy kara változatos mesterképzéseket kínál állami ösztöndíjas és önköltséges formában is. Nappali és levelezős képzések közül lehet választani- ahol kettő, három vagy négy félév alatt szerezhető meg a mesterdiploma.
A Soproni Egyetem mesterképzéseinek összesítő táblázata ide kattintva elérhető:
A Soproni Egyetem mesterképzéseiről személyesen is tájékozódhat az érdeklődő a karok tanulmányi ügyintézőinél.
Elérhetőségek itt: https://etk.uni-sopron.hu/kezdolap
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében