
Ahogyan a tavalyi évben, idén is számítanak a Soproni Egyetem kreatív hallgatóira a SopronFest szervezői. 2025-ben is az egyetem egyik tehetséges hallgatójának terve kerül a Soproni Egyetem Diákbérlet karszalagokra. Előreláthatóan március közepén már mindenki láthatja a végeredményt.
Bár a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Karán kimondottan kreatívipari szakembereket képeznek, a pályázaton bármelyik hallgató részt vehet, a lényeg, hogy innovatív, egyedi és figyelemfelkeltő legyen az alkotás.
A Soproni Egyetem és a SopronFest együttműködésének több ága van, azon túl, hogy számos izgalmas program érkezik a Soproni Egyetem rendezvényközpontjába, a Ligneumba, programhelyszín lesz a 100 éves botanikus kert is. Ezenkívül a diákbérlet névadója is a Soproni Egyetem, mely jelentős kedvezményt biztosít az ország minden diákja számára.
Az jogosult a diákkedvezményre, aki a SopronFest kezdő napjáig, 2025. június 6-ig még nem töltötte be a 25. életévét.
A Soproni Egyetem Diákbérlet bármely Magyarországon kibocsátott, 2024-25-ös tanévben érvényes diákigazolvány vagy iskolalátogatási igazolás birtokában megvásárolható, de fontos, hogy a helyszínen a jegy beváltásakor be kell mutatni ezek valamelyikét, a karszalagot csak ennek felmutatása után kapja meg a fesztiválozó.
A szervezők bíznak benne, hogy a Soproni Egyetem és a SopronFest együttműködésével egy igazán nívós, fiatalos fesztivál várja idén is a diákokat!
Találkozzunk június 6-7-8-án! Természetesen Veled!
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében