
Harmadik hete tart a felkészülés a Soproni Egyetem és az SC Sopron együttműködésében az NB2-ben szereplő felnőtt női csapatunknál is. A hölgyek a téli pihenőt követően elsőként kezdték meg a felkészülést a tavaszi szezonra, ahol az első átmozgató foglalkozásokat követően most már intenzívebb, keményebb munka zajlik. Az edzések jó hangulatban, de fegyelmezett és szorgalmas munkával telnek, amelyeknek minden bizonnyal meg lesz a gyümölcse, hiszen Szabó Bence vezetőedzőnek és szakmai stábjának az elhivatottsága is arra ösztönzi a hölgyeket, hogy remek formában legyenek a bajnoki rajtra és egy szuper tavaszi szezont tudjanak majd maguk mögött. Természetesen a felkészülés során több edzőmérkőzés is szerepel a programban, ezekről hamarosan hírt adunk, addig is további eredményes felkészülést kívánunk nekik!
Forrás: SC Sopron facebook
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A tudomány élménnyé válik: Kutatók Éjszakája a Soproni Egyetemen
- Regisztráció a Nyugdíjas Egyetem 15. évfolyam, 30. szemeszterére
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Mit ad az erdő – és mennyit ér nekünk?
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében